Feitl István - Földes György - Hubai László: Útkeresések. A magyar szociáldemokrácia tegnap és ma (Budapest, 2004)
Első rész. A demokratikus magyar baloldal dilemmái az ezredfordulón
Zoltán, Rónai Zoltán. Végül: ha megkísérlik is gyakran, nem lehet elhallgatni, hogy Bibó István életművét szintén erősen „megérintette" a szocializmus, a szociáldemokrácia emancipációs és kulturális értékrendje. A fentiekben prezentált „virtuális szócikk" - véleményem szerint - talán viszonylagos szakmai közmegegyezést, tudományos közismeretet tükröz. Az eleven tradíció és értéktár e tömör, szükségképpen leegyszerűsítő áttekintése után a továbbiakban két problémakörrel, a szociáldemokrata kultúrafelfogásnak előbb társadalompolitikai metszetével, majd műveló'désfilozófiai nézőpontjával foglalkozom. Társadalompolitikai metszet A genezishez, a magyar szociáldemokrácia kezdeteihez visszatérve napjainkban talán minden korábbinál tisztábban látszik a szocialista kultúrafelfogás szerves modernizációs és szocializációs motiváltsága. A kultúra, a művelődés ügyei természetesen az osztályharc, a politikai küzdelmek egyik fegyvereként, agitációs érvként és eszközként is gyakran szóba kerültek a mozgalmi fórumokon, a politikai dokumentumokban és a szélesebb nyilvánosságban. Tartósan jelen volt továbbá a szociáldemokráciában egy szűkkeblű, modernségellenes áramlat, elsősorban a munkástematikára, a nyömor- és kiszolgáltatottság-élményre naturalista módon reflektáló „tendencia-művészet” és ennek a közérthetőségre hivatkozó indoklása is (az ún. Csizmadia Sándor-modell). Ez a trade-unionista szektásság-ahogy Király István nevezte7 - szociáldemokrata, majd proletkultos kommunista színekben is szigetelőként működött, gátat emelt a progresszív (köztük a baloldali) művészet és a munkásmozgalom közé, legyen szó Adyrói vagy József Attiláról is. Mégsem ez vált történelmileg meghatározóvá, dominánssá, hanem a szocialisták művészeti ízléskultúrájának modernizációs fogékonysága és innovatív érzékenysége. Persze ezt a karaktert - máig izgalmas olvasmányélményt nyújtó - nagy politikai és lapvitákban, s nem éppen könnyen küzdötte ki magából az MSZDP pártelitje és egyáltalán a magyar progresszió (1908-1909, 1912, 1914, 1918-1919, 1924-1925, 1935-1938 stb.), elég csupán a pártkongresszusokon és a lapok hasábjain lezajlott Ady- és József Attila-vitákra utalnom. De művelődé störtén éti leg talán még ennél is távlatosabb volt a közkultúrával kapcsolatos felismerésük: az a kép, amelyet a magyar szociáldemokraták (természetesen nem függetlenül az osztrák, a német és a francia munkásmozgalomtól) a megkésett társadalomfejlődésű, félperifériás ország, a „magyar ugar" népességének munka- és mindennapi kultúrájáról, általános műveltségéről megrajzoltak, illetve az az emancipációs küldetés, amelyet e helyzettudat alapján a kulturális rendszer átalakításáról meghirdettek. A szociáldemokratákhoz közel álló (bár számos kérdésben velük vitatkozó) Jászi Oszkár a baloldal kulturális ébredését a kultúrszomj találó metaforájával szélesebb összefüggésbe helyezi a száz évvel ezelőtti Magyarországon: „A Nyugaton |...| a polgárelem vezető szerepe vége felé közeledik. Ismét egy új 250