Feitl István - Földes György - Hubai László: Útkeresések. A magyar szociáldemokrácia tegnap és ma (Budapest, 2004)
Első rész. A demokratikus magyar baloldal dilemmái az ezredfordulón
politikákkal szemben is fel kellett s fel kell mutatni Kunfi Zsigmondnak és demokratikus baloldali utódainak.) A Kunfitól idézett baloldali kultúrafelfogásban felcsillanó ontológiai, axiológiai és etikai elem bölcseleti vonatkozásban is továbbhullámzik a későbbi évtizedek szocialista, szociáldemokrata művelődési eszmélkedéseiben. Részletezés nélkül utalok Szabó Ervin vitáira avagy Kassák Lajos küzdelmeire a baloldalon belül. De föltűnik az 1930-as évek szocializmusértelmezéseiben is. Erre vall mások mellett-)ózsef Attila költői érzékenységű, szállóigévé lett prózai metaforája is egy, a művészet és a szocializmus viszonyáról tartott 1931-as munkáselőadásából: „Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye."28 A kultúra, a művészet ontológiai - Lukács György későbbi filozófiája szerint: „nembeli" - szerepének ez a bensőségesen érzékletes megfogalmazása ebben az előadásában, de más tanulmányaiban is elválaszthatatlan József Attilának a szocializmus és az esztétikai érték viszonyára utaló releváns, sőt egyenesen reveláló tételeitől. Persze nem igazán szerencsés mondatokat kiragadni különböző időszakok belsőleg koherens, ám változó érvelésű írásaiból, de mondanivalónk érzékeltetése céljából ezt mégsem háríthatjuk el. Már egyik korai könyvkritikájában, 1928-as Nyugat-recenziójában megfogalmaz József Attila egy, a költészetre és a szociáldemokráciára egyaránt vonatkoztatott szigorú igényt, amely későbbi művészetbölcseleti eszmélkedéseinek egyik alaptételét is megelőlegezi: „A formai szempontoktól eltekintve, minden szocialista pretenzióval |„igénnyel"| fellépő költővel kapcsolatban - éppen a szocializmus érdekében - elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy mennyiben élte át a szocializmust mint költészetet, vagy pontosabban szólván, eszmei tartalmát mennyiben sikerült lelkivé váltania. Ez fontos szocialista szempontból, mert anélkül még a munkásság osztályharca is válhat szocializmusellenessé, és fontos nem szocialista szempontból, mert egy tömegmozgalom emberi mélységét méri."29 Néhány évvel későbbről, az 1930-as évek elejéről így felel erre egy töredék: „Ha egy osztály a maga sajátos életérzését nem képes társadalmilag, azaz művészileg kifejezni, akkor erőtlen ahhoz, hogy az egész emberiség nevében lépjen fel a történelem dobogójára.",0 Amit a századelőn Kunfi még egy politika, adott esetben a szociáldemokrata párt melletti (persze megannyi konfliktussal terhelődött) személyes elköteleződés bölcseleti igazolásaként élt meg, az negyedszázad múlva, a kiharcolt vívmányok és a tragikus tapasztalatok nyomán, ilyen József Attila-i általánosítássá érett. József Attila egyik oldalról művészetelméleti megközelítésű szocializmusértelmezése, másik oldalról marxista, bergsonista, freudista s egyéb ihletéseket is integráló művészetbölcselete persze az idézetteknél is szélesebb dimenziójú, és összetett karakterű. Hogy csak egyetlen egyre utaljunk: József Attila keresőtépelődő elméleti-kultúrfilozófiai munkásságának különösen izgalmas darabja a Mónus Illés folyóiratában 1934-ben publikált A szocializmus bölcseleté című tanulmány, amelyben - a szociáldemokrata párti ideológiai paradigmaváltással érintkezve - a munkásság osztályöntudatának és az emberiség nembeli fejlődésének viszonyáról, az elidegenedés visszavételének esélyeiről érteke258