Feitl István - Földes György - Hubai László: Útkeresések. A magyar szociáldemokrácia tegnap és ma (Budapest, 2004)
Első rész. A demokratikus magyar baloldal dilemmái az ezredfordulón
zik. Itt is szembetűnik a tudat, a kultúra ontológiai értelmezési kísérlete. József Attila így fogalmaz: „A munkásosztály szerepe ebben a történelmi öntudatosodási folyamatban éppen az, hogy magasra tartja és el nem ejtheti azt a zászlót, amelyre minden emberi lénynek társadalmi eredete van írva. így tehát éppen azok a munkásemberek öntudatosak, akiknek »osztályöntudata« az emberiség társadalmi lényegének tudatából táplálkozik, vagyis magából az emberi öntudatból, ahelyett, hogy az »osztályöntudat« a kiirtott emberi öntudat helyén hajtana ki."3' Talán nem túlzás azt állítani, hogy - egyéb vonatkozásai mellett - a demokratikus szocializmus, a modern szociáldemokrácia stratégiájának is sajátos kultúrfilozófiai argumentálása ez a tanulmány, függetlenül attól, minek szánta a költő. Tegyük hozzá ugyanakkor: József Attila tanulmányai, esszétöredékei, feljegyzései amelyek mellé akár még újabbak is előkerülhetnek - roppant izgalmas értelmezési vitákat gerjesztettek és gerjesztenek a hazai szellemi életben, irodalom-, eszme-, sőt politikatörténeti vonatkozásban egyaránt. A szocializmus, a nemzet, a kultúra, a pszichikum, a munkásosztály „témái”, a költő világnézetipolitikai folytonossága és váltásai körül gyűrűző textológiai, eszmetörténeti és hermeneutikai eszmecsere (bibliográfiai részletezés nélkül hadd utaljak Bókay Antal, Horváth Iván, Lengyel András, Szabolcsi Miklós, Tverdota György és Veres András írásaira) mindenesetre érinti a szocialista gondolat és mozgalom magyarországi sorsát is. Azt azonban ezek a viták sem tették, teszik kérdésessé, hogy a költő - bár sok belső váltással és válsággal - élete végéig a tágan értett szocializmus reményei, értékelvei ihlette lírikusként alkotott, és egy „integrált” hegeli, marxi, freudi szellemben „kísérletező" baloldali teoretikus maradt. Szocialista kultúra - nemzeti kultúra Talán sikerült bizonyítani: a szociáldemokrácia autentikus művelődésfelfogása a kultúrát világnézeti követelményként és ebből fakadó értékként, a kulturális tevékenységet pedig közéleti és morális elkötelezettségként tételezi, de elveti a kultúra, az oktatás, a művelődés utilitárius, propagandisztikus, illetve ideologikus, eszköz jellegű alávetését. Az MSZDP és demokratikus szocialista értelmiségi holdudvara között persze ez ügyben is számos termékeny vagy/és fájdalmas konfliktus izzottföl. Továbbá: koronként, helyzetenként, a baloldalon belüli áramlatonként és személyenként eltérnek, akár egymással is konfrontálódnak a hangsúlyok. Közös nevező ugyanakkor a művelődés emancipációs, modernizációs és demokratizálási előfeltételként való tételezése, egyúttal persze a társadalmi érdekellentétek és küzdelmek reflexeként, illetve generálójaként is számolnak vele. A szociáldemokraták kulturális projektje tehát (függetlenül egyes vitatható politikai, taktikai elemeitől) demokratikus és osztályharcos szerepet töltött be, és korántsem pótcselekvés volt - ahogy ezt évtizedeken át „balról" fölrótták nekik. De ez a szociáldemokrata „kultúracentrikusság" semmiképpen sem jelenti azt, hogy a plebejus eredetű, mobilitásösztönző és esély259