Feitl István - Gellériné Lázár Márta - Sipos Levente (szerk.): Rákosi Mátyás - Visszaemlékezések 1892-1925 1. kötet (Budapest, 2002)
Előszó (Feitl István - Sipos Levente)
tanúm lehet Rákosi Mátyás nővére is innen Pestről, ő tudja, hogy fivére ügyében hányszor szaladgáltam nála, mikor még egyáltalán nem voltam kommunista, sőt netalán Weinberger Zoltán anyja is emlékezik - arcról - reám, ti. Rákosinak és Weinbergernek én hordtam be hosszú ideig a fogházba, a vizsgálati fogságba, az ennivalót - sőt mi több, én vásároltam...”22 Szabolcsi Miklós még a találkozás időpontját is megpróbálta meghatározni és azt 1925. augusztus 1-13. közé tette. Szabolcsi a Szabad Népben 1949-ben napvilágot látott és a memoárral erősen rokon vonásokat mutató emlékeket bár túlzónak tartja, megjegyzi: „...de az alapvonások annyira jellemzőek a fiatal József Attila mások által is említett jellemvonásaira, hogy lényegét hitelesnek tarthatjuk. S valószínű az is, hogy a Horger Antal-féle eltaszítás után, a fehér Magyarország sivársága láttán a vörös Magyarország látképe vonzhatta érdeklődését. Ennek az utópikus vágyódásnak a tükre ott van ekkori verseiben... s valószínűleg igaz az is, hogy a nagyvárosokról beszélő - új felismeréseket hozó, de az emberektől elzárkózó - „vándor” előképe: Rákosi Mátyás.”23 Rákosi tanítvány-, famulusszükséglete, ami ebben az ideálissá és hangsúlyossá kerekített történetben megnyilvánul, átvezet az önkép átalakulásának kérdéséhez. Hogyan látja, vagy még inkább láttatja magát az emigrációban, politikai pályájának ebben a legmozgalmasabb időszakában? A lenini tanítást elsajátító és alkalmazó, érett, a Komintern élvonalában lévő politikusnak, a mozgalomhoz még inkább elkötelezett, a legnehezebb feladatokat vállaló, kockáztatni, akár az életveszélyt is vállalni kész harcosának, a kommunista párt létrejöttét több országban elősegítő, a tévedések, az elhajlások, a trockizmus ellen fellépő európai, sőt világpolitikai helyzetértékeléssel és rálátással rendelkező utazó forradalmárának. Ugyanakkor egy kalandokat átélő, a világra és az emberekre, különösen a szegényebb néposztályok életére, a kontinens kulturális örökségére kíváncsi, múzeumokra éhes, a művészeti és a kedélyes társasági életre fogékony, derűs piknikus személyiségnek. (Aligha tévedünk, ha azt mondjuk, ez az önjellemzés leginkább reális oldala.) Megveti a nyárspolgári életformát, ellenfelének, sőt ellenségének tekinti a politikai élet majd minden legalitásban tevékenykedő, más politikai meggyőződést képviselő alakját. Forradalom után sóvárog, életeleme a gyakorlat, de zokszó nélkül vállalja a hivatali, vagy szerkesztői munkát. A magyar kommunista mozgalomban a centrumba helyezi magát, itt szerinte szinte mindig a helyes álláspontot képviseli akár Kunnal, akár Landlerrel, akár az illegalitásban dolgozó hazai kommunistákkal szemben. Meghatározó szerepet tulajdonít magának a frakcióharcok megszüntetésében, Kun és Landler kibékítésében, majd az MSZMP megalakításában és politikai vonalvezetésének kimunkálásában.24 Ezekben a feje22 József Attila válogatott levelezése. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Fehér Erzsébet. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1976, 279. 23 Szabolcsi Miklós: Érik a fény. József Attila élete és pályája 1923-1927. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1977, 88-89. 24 Rákosi szerepének reális értékeléséhez 1. Szabó Ágnes: A Kommunisták Magyarországi Pártjának újjászervezése 1919-1925. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1970. XXV