Feitl István - Gellériné Lázár Márta - Sipos Levente (szerk.): Rákosi Mátyás - Visszaemlékezések 1892-1925 2. kötet (Budapest, 2002)
Moszkva-Budapest
sak voltak a Gyűjtőfogház börtönőrei, akik szintén ezt a vonalat használták, s ugyancsak, mint a rendőrök, az első peront szállták meg előszeretettel. Néha ismerős is akadt köztük, mármint szerencsémre nekem - és nem neki - ismerős, de szemüvegem meg a bajuszom annyira elváltoztatott, hogy nem ismertek fel. A kongresszus utánra elhatároztuk, hogy a lakást szolidabb alapokra fektetjük. Megállapodtunk az elvtársakkal, hogy elkészítenek számomra egy kommunista munkásnál egy lakást, s amíg ezt elintézik, Makai Jenő ügyvédnél fogok lakni. Makait Alpári elhivatta Budapestről; Bécsben megbeszéltük vele a kérdést, s miután a legnagyobb készséggel azonnal rendelkezésünkre állott, a pályaudvarról egyenesen Aradi utcai lakására vitt a taxi. Minthogy már vártak, azonnal el tudtam náluk helyezkedni, mint egy ügyfele, akinek két-három hétre Budapesten van dolga, s szívességből nála lakhatok. A hely illegális munkára nagyszerű volt, s külön szobában kedvemre dolgozhattam, senki nem zavart, nem kellett vendéglőbe járnom stb. Az MSZMP röpiratait és egyéb nyomtatványait soha olyan nyugodtan nem tudtam megirni, mint ebben a lakásban. Kicsit zavart kezdetben, hogy a város, pontosabban a belváros kellős közepén volt, nem messze a Markó utcai fogháztól, de ezt is hamarosan megszoktam. Makai még Bécsben futólag elmondotta, hogy a feleségén kívül nála él a feleségének húga, egy 22-23 éves lány, és annak öccse, egy 20 év körüli filozopter, de biztos benne, hogy ezek engem nem fognak zavarni. Az első este megismerkedtem velük: amint megtudtam, az asszony lányneve József Jolán* volt, a húgáé Etel,* az öccséé Attila. A fiú nagyon megörült, amikor* kiderült, hogy ismertem a nevét, mert a „Lázadó Krisztusok” esetét,* illetve a perét és azt, hogy 7 (?) hónapra ítélték emiatt 17 éves korában, valahonnan, talán Vámbéry Rusztemnek,* a védőjének valamilyen cikke nyomán ismertem. József Attila ekkor kis, de arányos termetű, serkedező bajuszú barna fiatalember volt, értelmes, kifejező, könnyen villogó szemekkel, amelyek, ha tűzbe jött s ez gyakran és könnyen megesett vele -, mindjárt szikrázni kezdtek. A vacsora után azonnal nagy irodalmi megbeszélés kezdődött, különösen amikor kiderült, hogy Adyt, Babicsot, Juhász Gyulát, Ignotust,* Révész Bélát* és a többieket ismerem, nemcsak a műveiket, de a legtöbb írót és költőt személyesen is. Nem telt bele egy negyedóra, és József Attila már hozta is legújabb költeményeit, legalább 30 darabot, mindegyiket külön íven gépírva, a két tenyere közt tartva, mint egy csomó falevelet. Azt se tudtam, mit csináljak ebben a helyzetben, s bár egész más gondjaim voltak, mégis belenyugodtam, hogy végighallgatom őket. Azt rögtön észrevettem, hogy van tehetsége és jó formai érzéke, s hogy bár erősen Ady hatása alatt áll, egyéniség. Ezt meg is mondtam neki mindjárt az első alkalommal, s láttam, hogy ez a megállapítás jólesett neki. Beszélgetés közben megkérdeztem J. A.-t, hogy mit csinálnak és hogyan élnek Szegeden Juhász Gyuláék, Móra Ferenc és a többiek. J. A. a legnagyobb melegséggel beszélt Juhász Gyuláról, nem a költőről, hanem mint az ő személyes barátjáról és támogatójáról. Elmondotta, hogy elég nehéz anyagi viszonyok között, a szó szoros értelmében száműzetésben élnek, ki vannak közösítve a Horthyhoz húzó vagy gyáván meglapuló szegedi értelmiségiek köréből, s ez a szellemi koncentrá-780