Feitl István - Gellériné Lázár Márta - Sipos Levente (szerk.): Rákosi Mátyás - Visszaemlékezések 1940-1956 2. kötet (Budapest, 1997)
A hatalom igézetében, 1950-195
ellene? Hányán voltak tanúi áruhalmozásnak, feketézésnek, feketevágásnak, annak, hogy a kulák kenyérrel, búzával etette állatait, s szemet hunytak felette, vagy a tetejébe még morogtak a közellátás, az élelmezés nehézségei miatt? Hogyan fogják ezek az elvtársak nehezebb, válságosabb helyzetben állni a sarat, amikor szocialista fejlődésünk elkerülhetetlen velejárójaként élesedik az osztályharc, s amikor az egyéni példamutatás, az áldozatvállalás, a nyílt, bátor szembeállás az ellenséggel a döntő?” S újra szóvá tettem a kritika és önkritika fontosságát. „A tapasztalat az mutatja - mondottam -, hogy pártszervezeteink újjáválasztása óta kétségtelenül javult a helyzet, de azt is tapasztaljuk, hogy a pártdemokráciát pártfunkcionánusaink nemegyszer ma is megsértik, hogy a bürokrácia a párton belül és kívül még sok formában jelentkezik. Gyakran kell még Budapesten és a vidéken olyan funkcionáriusok ellen eljárni, akik bürokraták, basáskodnak, fenyegetőznek, elveszik a pártkönyvet tagjainktól és »kizártnak nyilvánítják őket«, nem hívják össze a vezetőség üléseit és még kevésbé a taggyűlést, hanem nélkülük, megkérdezésük és meghallgatásuk nélkül intézkednek. Elfojtják a kritikát és hallani sem akarnak az önkritikáról.” És élesen felléptem azokkal szemben, akik formálisan gyakorolva önkritikát, tovább folytatják hibáikat. Befejezésül beszéltem a kommunisták hazafiságáról és arról a helyről, melyet a népi demokrácia történelmünkben elfoglal. „A dolgozó nép - mondottam - érzi és tudja, hogy végre az övé az ország, az állam az ő javát szolgálja. Ez a felismerés új viszonyt teremtett a dolgozó tömegek milliói és hazájuk között. Legjobbjaink: Petőfi, Vörösmarty, József Attila joggal keseregtek azon, hogy a dolgozó népnek nincs hazája. Itt is gyökeres a változás. A dolgozó nép végre birtokba vette a hazát, melyet szíwel-lélekkel sajátjának vall, melynek szabadságáért, függetlenségének megvédéséért minden áldozatot vállal. A »hazátlan bitangok«, ahogy az öntudatos dolgozókat a régi rendszerben hívták, ma a legjobb hazafiak, kik büszkén hirdetik magukénak a hazát.” Rámutattam arra, hogy a szocializmust építő népek, miközben nyíltan vallják a proletár nemzetköziséget, egyben erősítik nemzeti önállóságukat és függetlenségüket. „Az elnyomatás idején nem válhatott népünk közkincsévé az a tudat, hogy a török hódítás, a német elnyomás ellen vívott évszázados küzdelme, fényes szabadságharcaink sorozata egybeesett a nemzetközi haladás ügyével. A Habsburg-idők, a Horthy-ellenforradalmi évtizedek mindent megtettek, hogy eltakarják, elfelejtessék és eltemessék történelmünk e legjobb, mert haladó hagyományait. Most, amikor visszanyertük nemzeti függetlenségünket, most még sokkal inkább, mint eddig, elérkezett az ideje, hogy visszanyúljunk Hunyadi, Rákóczi, Kossuth, Petőfi éltető és erőt adó hagyományaihoz. E hagyományok azt hirdetik, hogy hazánk akkor volt erős, megbecsült és független, mikor sorsát a nemzetközi haladással kötötte össze. Mi jogos örökösei, egyenes folytatói vagyunk mindannak, ami ezeréves történelmünkben haladó, életképes és jövőbe mutató. Ezért ünnepelhettük meg bensőségesen és egységesen az 1848-as forradalom centenáriumát, Vörösmarty születését, Petőfi és a szabadságharcos Bem tábornok halálának évfordulóját. Ezért 888