Feitl István: Nyitott-zárt Magyarország. Politikai és kulturális orientáció, 1914-1949 (Budapest, 2013)
A politika világa
háttá: „Ahol én vagyok, ott van Németország.” így érkezett 1937 januárjában hazánkba, hogy a Zeneakadémián tartson felolvasóestet. Erre az alkalomra született meg a mi zseninknek, József Attilának a mai köztudatból sem teljesen kifakult verse. A rögtönzésekben is tökéleteset alkotó költő ekkor már - ugyancsak felkérésre megírta a Levegőt! című versét. Thomas Mannt üdvözlő verse is csupa komorság. Nagy szükségük van egymásra, hiszen egymás nélkül sötétben vagyunk. Az emberiségen - egyértelműen utalva a magyar külpolitika számára oly fontos Németországra és Olaszországra is - több „szörny-állam iszonyata rág”. Ezért borzadozva kell kérdeznünk: „mi lesz még, honnan uszulnak ránk új ordas eszmék”. Költeménye megírásakor mindebből következően attól is kellett tartania, hogy Thomas Manntól maholnap már Németországon kívül is elvonhatják a szót - „meddig lesz hely, hol fölolvashatol?” -, ám a villám nem itt csapott le: az ügyészség megtiltotta az üdvözlő vers felolvasását. Főleg az utolsó strófa - József Attila Thomas Mannban „a fehérek közt egy európait” látta. A magyar-német viszonyt sok minden terhelte. A hazai politika így nem akarta a revíziós program potenciálisan leghatékonyabb segítőjét még egy ilyen, számára nemhogy nem fontos, hanem inkább irritáló eseménnyel is terhelni. * A Zeneakadémián tehát József Attila verse ezen az estén nem hangzott el, ám az emigráns Thomas Mann szereplése népes publikum előtt mégis lezajlott, cseppet sem javítva a magyar-német viszonyt. A feszültségek azonban nem voltak akkorák, hogy megfojtsák a Hitler fejében a következő év áprilisában formálódó tervet. 1938 márciusában ismeretesen Németország sikeresen kebelezte be Ausztriát, s az idővel versenyt futó, mert korai halálától rettegő Führer rögvest Csehszlovákia szétzúzására vett irányt. Már áprilisban felötlött benne, hogy az agresszióban Magyarországnak kitüntetetten fontos szerepet ad. A tervet 1938 augusztusában Kiéiben tárta Horthy Miklós elé. A korabeli Magyarország ugyan nagyon szívesen vette volna az északi szomszéd állam eltűnését a térképről, ám az államfő és népes kísérete akkor józan realizmust mutatva, kitért a britekkel való végzetes szembekerülés kockázatát felrajzoló német ajánlat elől. A kikosarazás a nemzetiszocialista vezetőkben tovább növelte a magyarokkal szembeni ellenszenvet, ám annak nem lett akkora tüze, amely elemésztette volna az 1938. október 2-i első bécsi döntést. A jelentős területi változást a brit miniszterelnök két ízben is, nyilvánosan jogszerűnek ismerte el. A higgadtan mérlegelő történész mégis azt mondja, hogy rossz útra fordult a magyar külpolitika, amikor a Führer területi ajándékait elfogadta. A közvéleményt történetieden lenne elmarasztalni. Még akkor is, ha tudjuk, Németh László számos alkalommal ajánlotta a kivárásra épülő, a belpolitikai reformokra összpontosító politikát. Az ostoba honfibú táplálta hatalmas revíziós lármában az ő szava is el49