Feitl István (szerk.): Budapest az 1960-as években - Budapest (Budapest, 2009)
Feitl István: Kulturális politika, kulturális tendenciák
az évtized végén 300%-os volt, vagyis háromszor anynyi ember fordult meg bennük, mint ahánynak a befogadására készültek. (Egyes helyeken 6-700%-os használat is előfordult.) Többek között a gyermekkönyvtári ellátottság hiánya miatt a fővárosban a 6-14 éveseknek csak 30%-a volt beiratkozott olvasó, a vidéki városokban ez az arány 60%-on állt. Budapest könyvtárhálózata az egyetemista és középiskolás diákság, valamint a könyvtárban időzni szándékozó olvasóréteg számára rossz ellátást nyújtott annak ellenére, hogy összesen 1500 körül volt a könyvtárnak nevezett létesítmények száma. Legtöbbjük ugyanis munkahelyeken működő szakszervezeti könyvtár volt, amelyeknek közel 40%-a apró, csak kölcsönzéssel foglalkozó hely, sokszor egy szekrény volt.27 Természetesen az olvasási igény felkeltésére ugyanúgy nem maradt pénze a tanácsoknak és a szakszervezeteknek, mint a könyvtárbővítésre. Az olvasásért folytatott küzdelem egyik sajátos vonása volt az akciók szervezése. Az 1960-ban a KISZ keretein belül indult József Attila Olvasómozgalomban csak az első évben több tízezren vettek részt. Amikor az évtized végén a Magyar írók Szövetsége meghirdette az Olvasó Népért mozgalmat, a társadalmi szervezetek, így a KISZ azonnal és lelkesen csatlakozott, hozzá kell tenni, nem eredmény nélkül.28 Ezzel azonban nem lehetett a fiatalok körében az olvasás iránti igény csökkenését megállítani. Az évtized végén a havi 1-2 könyv elolvasása a 15-30 év közöttieknél 20-30%-ra volt tehető. Ez mutatta, hogy a fiatalok kulturális szokásrendszerében változások érlelődtek. A SZÍNHÁZ Az egyik leglátványosabban főváros-centrikus műfaj a színház volt. A Blaha Lujza téren álló Nemzeti Színház épületének 1965-ös lebontása és a Petőfi Színház megszüntetése29 ellenére az évtized végére tovább erősödtek az arányok a budapesti közönség javára, amit erősített a szabadtéri színházi produkciók fellendülése is. A Szabadtéri Színpadok Igazgatóságának létrehozását Aczél György vetette fel 1964 elején annak érdekében, hogy az egyre gyengülő fővárosi kínálaton javítani lehessen.30 1965-ben már újra műsor volt a felújított Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, amit az Állami Operaház 1962 óta szüneteltetett. Ezt tekintették idegenforgalmi szempontból is reprezentatív nyári kulturális intézménynek, ide szerveződtek az értékesebb külföldi fellépések, mintegy a Szegedi Szabadtéri Játékok felfutása által jelentkező presztízsveszteség ellensúlyozása érdekében. Emellett a klasszikus prózai profilú Körszínház, a vegyes profilú Bartók Színpad és a zenei repertoárral jelentkező Városmajori Szabadtéri Színpad működését erősítették meg. További öt kerületi szabadtéri színpadon mutattak be produkciókat egyrészt az 1958-tól létező Országos Rendező Iroda és a Filharmónia, másrészt a budapesti színházak szervezésében.31 1956 után a budapesti színházak indulása keserves volt. Az 1956 utáni éveket, különösen 1957-1959-et a színházi értelmiség közötti rendcsinálás, az ellenállás megtörése, a betagolásra való törekvés jellemezte. A MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottsága 1958. február 24-ei ülésén32 keményen odacsapott a színházakban tapasztalható eszmei bizonytalanságnak, az öncélú kísérletezésnek, a „lélekmérgező" kispolgári ízlést kiszolgáló sikerdarabok terjedésének. Nem is beszélve az ugyan kevés, de jelentős befolyást gyakorló jobboldali beállítottságú művészről, akik véleményükkel hatást gyakorolnak a polgári világnézetű és származású többségre. A pártvezetést az is aggasztotta, hogy a művészek közül sokan jó kapcsolatban voltak azokkal az írókkal, akikkel a hatalom konfliktusba keveredett (Illyés Gyulától Kuczka Péterig). De baj volt a közönséggel is, akik megbuktathattak, vagy sikerre vihettek egy-egy darabot. Kevés volt közöttük a munkás, sok az értelmiségi, alkalmazotti, kispolgári elem. Nagyobb erőfeszítésre buzdították tehát a közönségszervezőket, különösen az eszmeileg helyes darabok nézettségének megteremtése érdekében. Már 1958-ban is volt „jó" példa: Visnyevszkij Optimista tragédiáit a kerületi pártbizottságok aktívákkal közösen nézték meg. A következő évben a jó példák aztán szaporodtak. 152