Feitl István (szerk.): Budapest az 1960-as években - Budapest (Budapest, 2009)
Feitl István: Kulturális politika, kulturális tendenciák
kalmasnak találta arra, hogy a kulturális élet nemzetközileg is propagált idegenforgalmi eseménnyé váljon.57 Ez már az az időszak, amit a szövetségekbe szerveződött kulturális elitek fokozatos térnyerésével jellemezhetünk. A különböző találkozók, konferenciák, rendezvények egyre szaporodtak, és mindez gazdagította a főváros szellemi életét. Az összes ilyen eseményt nem sorolhatjuk fel, de két példát említsünk meg. A táncművészet reprezentatív bemutatkozására is Budapesten került sor az Operaházban és az Erkel Színházban neves külföldi koreográfusok előtt. A Magyar Táncművészek Hete első alkalommal 1968. május 19-26. között került megrendezésre, de ez az Agitációs és Propaganda Bizottság szándéka szerint nem maradhatott fővárosi rendezvény.58 Az első nemzetközi költőtalálkozót 1966 októberében rendezték. Ezt ugyan az írószövetség kezdeményezte, de a politika a magyar kultúra reprezentatív eseményévé emelte, 50 tagú előkészítő bizottságot szervezett, exkluzív védnökségében Illyés Gyula, Gellért Oszkár és Kodály Zoltán is helyet kapott. A találkozóra jelentős számú író érkezett a nyugati országokból is.59 A fesztiválok, a monstre rendezvények természetesen a politika kulturális reprezentációs igényét is kielégítették és olcsóbbak voltak, mint mondjuk a budai vár, vagy a Vigadó épületének gyors újjáépítése, hiába voltak meg már az ötvenes évek végén a döntések arról, hogy a Magyar Nemzeti Galéria, a Budapest Történeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár itt kap új otthont, vagy hogy a Vigadóban koncertterem létesül. Ugyanakkor ezek a szándékok tették lehetővé a fővárosi múzeumok szerény fejlesztését, amelyet a nagyközönség busásan meghálált.60 A NÉPMŰVELÉSTŐL A KÖZMŰVELŐDÉSIG Az MSZMP Központi Bizottságának 1958-as művelődéspolitikai határozata ellenére a kulturális szféra az első hároméves terv mostohagyereke maradt. Különösen a népművelés szférájára alig jutott pénz, az egyetlen említésre méltó eredmény a Madách Színház megépítése volt, e mellett csigalassúsággal megkezdődött a Várpalota újjáépítése.61 Az 1961-1965 közötti második ötéves terv során az összberuházási összeg 56 milliárd forintra nőtt, ami azt jelentette, hogy a három év volumenéhez képest a lakásépítés közel 8%-kal, a kulturális és szociális jellegű fejlesztések 4%-kal voltak magasabbak. A kulturális beruházások nagy többsége azonban az oktatási intézmények fejlesztésére esett.62 A hatvanas évek második fele beruházásainak tervezésekor a prioritások még inkább a lakásépítés és az iskolaépítés felé tolódtak el. A kultúrában a program gerince továbbra is a színházak fejlesztése maradt. Ez az Állami Bábszínház átépítését, a Thália, a Madách Kamara, a József Attila és a Vidám Színpad felújítását jelentette. (1967-ben átépítés eredményeként megnyitotta kapuit a volt Bartók-teremben a Pesti Színház.) A beruházási keret növekedésében a kultúra 0,4%-kal részesedett, így aztán nem csodálkozhatunk azon, hogy egy 1968 januárjában tárgyalt jelentés szerint: „A népművelésben lényegében hiányzik az erkölcsi és anyagi megbecsülés."63 A hatvanas években a fokozatosan épülő lakótelepek, valamint a külső kerületek kulturális ellátottságában mutatkozó és hangoztatott egyenlőtlenségek felszámolása érdekében lényegében nem történt semmi, egy-egy fontosabb beruházásra majd csak a hetvenes években került sor, de még egy 1974-ben a fővárosi pártbizottságnak készült jelentésben is azt olvashatjuk, hogy: „A fővárosi közművelődési intézményhálózat azonban alig fejlődik. Budapesten két évtized óta most épül egy területi munkáskultúrház Kőbányán. A meglévő létesítmények sorra elavulnak, a könyvtárhálózat legfőbb mutatói mélyen az országos átlag alatt vannak. A nagy munkáskerületekben nincs elfogadható művelődési otthon, s az új lakótelepeken sem épültek művelődési objektumok."64 Az építés ellen még 1959-ben a Politikai Bizottság lépett fel, köztük Marosán György budapesti első titkár, aki inkább a létesítmények számának csökkentését, összevonását látta jónak, mondván, hogy túl sok a kis hatékonyságú, 159