Feitl István (szerk.): Jobboldali radikalizmusok tegnap és ma - Politikatörténeti füzetek (Budapest, 1998)
A ma - Agárdi Péter: A tegnap holnapja
szorulni a plebejus indulatú szociális küzdelmet, s nem jól értette a nemzeti problematikát. Ugyanakkor a népiek egy markáns köre „a fenn és a lenn” harcát állítva „a jobb és a bal” ellentétének a helyébe, s átitatva azt a nemzeti-etnikai élmény fajivá torzításával, áldozatul esett a szélsőjobboldali demagógiának. Pedig az igazi, a hatékony progresszivitás alapfeltételeként „a bal és a jobb” konfliktusába bele kellett volna vinni „a lenn és a fenn” termékeny feszültségét; illetve a „lenn tendenciáját” szervesen át kellett volna itatni a „baloldal kontra jobboldal” demokratikus előjelű antifasiszta küzdelmével.36 Ma is analóg a helyzet, változtatva a változtatandókat. Ha a szabadságjogokért, a jogállamiság vívmányaiért folytatott „liberális-antifasiszta” előjelű küzdelmet nem sikerül összekapcsolni a társadalmi és dolgozói érdekvédelem, a plebejus érzékenységű privatizációs és szociálpolitika baloldali szempontjaival, akkor az előbbi is veszélybe kerülhet, s ez igaz fordítva is: ha a baloldali arculatú gazdaság- és szociálpolitika, plebejus fogékonyság nem tud egyúttal az elemi szabadságjogok, demokratikus érdekek, vívmányok, értékek mellett is kiállni, akkor önmaga alatt vágja a fát, s populizmusa a jobboldalt erősítheti. Persze vannak helyzetek, amikor a történelmi kihívás kegyetlenül rangsorol, amikor a szélsőjobboldali radikalizmussal szembeni védekezés közvetlenül is a jövő alapkritériumává válik, s ez időlegesen fel is függeszt minden más problémát, vitakérdést és stratégiát. Még nem tartunk itt, s hogy ne is jussunk el ide, elodázhatatlan, hogy a „bal kontra jobb” küzdelme szorosan összekapcsolódjon a „lent kontra fent” vitájával. Csak így kerülhető el a konfliktusok jobboldali populista, sőt fasisztoid irányú megoldása. Ahogy Szelényi Iván fogalmazott: „Ha nem fogalmazódik meg autentikus módon egy olyan középbal politikai program, amely képes széles népi, gazdasági és társadalmi érdekeket megjeleníteni és ezeket csatolni liberális polgárjogi értékekhez, akkor fönnáll annak a veszélye, hogy előbb-utóbb valahonnan mégiscsak megszületik egy karizmatikus jobboldali populista vezér, aki egy baloldali alternatíva hiányában a szimbólumok politikájába belefáradt lakosság egy részéhez szólni tud, és továbbtaszítja jobbra az egyébként is már túlságosan a jobboldalra tolódott magyar politika spektrumát.”37 36 Ignotus Pál és Lukács György levélváltása 1945-4-ból. Közreadja: Ambrus János. Kritika, 1985/4.és „József Attila és a Szép Szó”. Budapest, 1987. 117-134. o. 37 Szelényi Iván id. beszélgetése. Mozgó Világ, 1991/7. 14. 269