Földes György: Ívek és töréspontok. Gazdaság, politika, ideológia 1945 után (Budapest, 2018)
III. KÁDÁR ÉS A KÁDÁRIZMUS - Ívek és töréspontok Kádár János politikai pályáján
III. Kádár és a kádárizmus 196 lomból, amely nem is akarta befogadni őt.2 Ez utóbbi tényen nem változtat semmit, inkább csak magyarázza, ha rámutatunk: a magyar nemzet és a társadalom többsége, ideértve a jobb anyagi helyzetű középosztályokat is, abban az időben sérelmek közepette élt. Annyi volt a különbség, hogy az alullévőknek nem volt kitől együttérzésre számítaniuk, sőt mozgalmaik és forradalmaik miatt úgy tekintettek rájuk, mint a nemzet belső ellenségeire. Ehhez járult egy másik nehézség: nekik nem volt kire hárítaniuk a válság terheit. Csak az összefogás segíthetett. Kétségtelen, Kádár ezen az alapon választhatta volna a szociáldemokratákat is, de a kommunisták előbb szólították meg. Ez a fiatal munkásember a „föld alatt” kezdett politizálni, de még mielőtt megtanulhatta volna a törvényenkívüliséggel járó játékszabá lyokat, lebukott, kiengedték, majd ismét elfogták, ekkor már el is ítélték, börtönbe került. Számára lényegében így teltek el a harmincas évek. 1937-es szabadulása idején a kommunisták nem folytattak szer vezetileg koordinált tevékenységet. Belépett a Szociáldemokrata Párt ba. Ez az első évtized tehát nem rajzolt ki olyan ívet, amely valahol megtörhe tett volna. Kádár, ha el is indult egy úton, azon nem jutott, nem juthatott el sehová. Pontosabban egy szektából bekerült egy nagyobb szolidáris közösségbe, a munkásmozgalomba, kommunistaként a szociáldemokraták közé, ahol egyenrangú lehetett, és gyarapíthatta tudását, műveltségét. Csakhogy eközben nagyot fordult körülötte a világ. Már nem az volt a kérdés, lesz-e belátható időn belül jobb, hanem az: meg lehet-e akadályozni, hogy sokkal rosszabb legyen. A fasizmus előrenyomulása háttérbe szorította a szocializmus közelsé gére, a vélt és valóságos osztályérdekekre épülő politizálást. Új feladat lépett ezek elé, már az antifasizmus sem volt elég, a függetlenség védelme, egy újabb nemzeti sorstragédia elkerülése került napirendre. Kádár ekkor, a máso dik világháború kitörése után került újra kapcsolatba az illegális párttal, akkor, amikor az a felvidéki és az erdélyi kommunisták bekapcsolódásával, segítségével új életre lehelte önmagát. 1940-ben, ezzel az ismételt mélybe merüléssel egy közel teljes évti zedet felölelő ív indul az életében. A német fasizmus halálos veszélyt rejtő ölelése, a magyar politikai elit kockázatos politikája, majd teljes csődje alkalmat adott a kommunistáknak, hogy kísérletet tegyenek az egyenlőség és igazságosság eszméinek és a nemzeti érdekek védelmének együttes képviseletére. Más szemmel néztek erre a kis tömegbefolyással, szervezeti erővel rendelkező, föld alá kényszerített pártra a magyar szellemi élet kulcsfigurái, a tisztes konzervatívoktól a népiekig a moszkvai csata és az amerikai hadba lépés után. Attól kezdve pedig, amikortól az is nyilvánvalóvá vált, hogy a német fasiz mus legyőzésében kulcsszerephez jut a Szovjetunió, felértékelődött a kommunista párt. Ehhez az is kellett, hogy ez az üldözött kis moz galom hitelesítse nemzeti és demokratikus elkötelezettségét. Kádár ezzel a céllal kezdeményezte a Komintern 1943-as feloszlatása nyomán, hogy pártja kövesse a példát, és Békepárt névvel folytassa a küzdelmet a 2 Nem tudjuk, olvasta-e előzőleg József Attilát, vagy ekkor, huszadik évéhez érkezve ismerte-e már a „Tiszta szívvel”-t. Az biztos, hogy néhány héttel az után, miután csatlakozott a kommunistákhoz, meghallgatta a költő egyik előadását a proletárkultúráról. Kádár János: A szocialista Magyarországért. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972, 405–407.