Fricz Tamás: A népi-urbánus vita tegnap és ma - Politikatörténeti füzetek (Budapest, 1997)

III. fejezet. A népi-urbánus, avagy nemzeti-konzervatív-polgári-liberális ellentét újjászületésének okai a rendszerváltás során

kor még nem bizonyult elegendő összetartó erőnek; ugyanakkor kétségte­len, hogy tágabban értelmezve népiek és konzervatívok - az Erdei Ferenc-i magyarázat nyomán - egyazon társadalomintegratív modell, a nemzeti és keresztény szemléleten alapuló rendi társadalom részeit alkották - ha éle­sen szemben álló pozíciókban is s ez egy tág értékvilágbeli hasonlóságot mégiscsak létrehozott közöttük - ha ezen belül ellenkező előjellel is. (Érték­világon azokat a tágabb szemléleti kereteket értem, amelyek meghatároz­zák a társadalomról való gondolkodás alapirányultságait, értékelő struktú­ráit - amelyen belül persze tökéletesen ellentétes értéktartalmak fogalma­zódhatnak meg.) Érdemes e helyütt Gerő Andrást idézni, annak ellenére, hogy jómagam nem osztom a népiekről alkotott véleményét - sem a népieknek a kurzus­hoz, sem a polgársághoz való viszonyát illetően. Gerő a következőképpen fogalmaz: „Ahogy a századfordulóra létrejött a polgárság önálló politikai képvise­letének igényét képviselő mozgalom, úgy a két háború közötti Magyaror­szágon kialakult a parasztpolgárosodást képviselő népies tábor a maga sok­színű eszmei világával. Azok, akik a magyar parasztpolgárosodás legfőbb gátját - nem kevéssé a keresztény-nemzeti kurzus hatására - a magyar pol­gárságban lelték fel, így vagy úgy csatlakoztak az »úr és paraszt a magyar élet egészében« elgondoláshoz. Ahol is nincs polgár - tehát a még meglé­vőt is ki kell iktatni. Többségük azonban a polgárosodás legfőbb akadályát a nagybirtokrendszer és a polgári tulajdonviszonyok együttesében látta - s ezért valamiféle harmadik út mellett voksolt. Ez a magatartás azonban - lo­gikusan - kacér viszonyba került a meglévő, polgárságot gyengíteni akaró, antiszemitizmussal átitatott kurzussal, éppúgy, mint ahogy a kapitalizmust így vagy úgy ellenző baloldali erőkkel.”34 Tény ugyanakkor, hogy az egy értékvilághoz tartozás jelensége jól megfi­gyelhető volt a másik oldalon is. Hiszen a polgári-liberális, a szociáldemok­rata és a kommunista erők is közel kerültek egymáshoz (lásd a Szép őzót, benne Ignotust, Fejtőt és József Attilát), mert egyaránt a polgári társadalomintegratív modell alkotóelemei voltak, még akkor is, ha azon be­lül strukturális érdekellentétek feszültek közöttük a munkás-tőkés szem­benállás mentén. Ez utóbbi esetben is a nem azonos előjelű, de mégis azo­nos értékvilághoz tartozás jelentette azt az összekötő kapcsot, amely évtize­34 Gerő András: A magyar polgárosodásról. In: Magyar polgárosodás, Atlantisz, 1993. 328-329. o. 57

Next