Gáll Ernő: Levelek, 1949-2000 (Budapest, 2009)
Levelek (1949-2000)
annak vezetésében és birtoklásában, és a kulturális és civilizációs fejlődés egy magasabb fokára való emelésében.” Drága Barátom, újból megismétlem, hogy nem tartom magam egyetlen abszolút igazság letéteményesének sem. Ugyanakkor nagyon határozottan, nyíltan és őszintén állítom, hogy ezek a mondatok, amelyeket leírtam, hitem szerint nem esnek semmilyen egyoldalú megközelítés hibájába és elveiben korrekt szintézisét adják a román nép és az együtt élő nemzetiségek közti jelenlegi viszonyokból kirajzolódó problematikának. Erről a passzusról Domokos viszont azt állította az írószövetség Bórájában: „Azt mondják - nyilatkozta Domokos a sztenogram szerint, miután cikkem címét idézte -, hogy a nemzetiségi probléma megoldásának alapja a román humanizmus és a nemzetiségek igazi hozzáállása, őszinte vágya beilleszkedni a társadalomba. Nem a humanizmussal kell megoldani a problémát, ezek olyan problémák, amelyeket történelmileg kell felfogni, és az ország minden lakosának, románoknak és nem románoknak egyaránt meg kell értenie, hogy nyugodtan élhet mind egyénként, mind közösségileg virulhat, hogyha a haza virágzik, ha független és területi integritása biztosítva van. Ez a probléma, egy józanságot, komoly munkát és odaadást igénylő probléma. Nem ujjal kell mutogatni rám vagy egymásra, hogy a dolgok nem olyan egyszerűek, és nem kell önelégülten, fenyegető hangon leckéztetni...” (a sztenogram 5/4. oldala). Ilyen körülmények között nyilvánvalóan sokkal megfelelőbb, hogy az, aki Domokos Gézával és a hozzá hasonlókkal tárgyal, az Láncránjan legyen vagy valamelyik másik, keményebb kifejezésekhez vonzódó polemista. Egyelőre számomra az tűnik a legveszélyesebb dolognak, hogy a jelek szerint mindegyikünk számon tartja a másik hibáit - a románok a magyarokét, a magyarok a románokét -, és valószínűleg mi ketten sem teszünk másként, hiszen nekem van egy hosszú jegyzékem olyan magyar könyvekről, amelyeket ártalmasnak és a románságra nézve sokszor sértőnek tartok, és nem kétlem, hogy neked is van ilyen listád román írók könyveiből vett idézetekkel. Talán a legfontosabb változás, amelyet valamilyen módon elő kellene segítenünk, az lenne, hogy mindenki afölött őrködjék, amit az övéi csinálnak. Ilyen módon Láncránjannak nem lett volna igaza, amikor olyan mondatok fordítását tette közzé, amelyek a románságra sértőek, és könyvének a magyarokra nézve igazságtalan mondatairól nem kellett volna - őt és sok kifejtett gondolatban nem őt, hanem a román népet megtámadva - avatatlan budapesti vagy szegedi ügyvédeknek polemizálniuk. Nem tudom, drága Barátom, hogy ezt a célkitűzést - mindannyiunkét, humanista vagy marxista írástudókét, akik még nem felejtettük el az eszményeinket, Erdélyben, Romániában, Magyarországon vagy bárhol, akiket összeköt az Erdélynek nevezett föld sorsa, az, amit írunk vagy teszünk mi és nemzettársaink - meg lehet-e valósítani másképp, mint türelmes és fokozatos erőfeszítéssel a „tudatok újraalakítására”. De azt hiszem, igaza volt József Attilának, amikor azt mondta: „ez a mi munkánk, és nem is kevés”. Amikor időd és türelmed lesz válaszolni túlságosan hosszúra nyúlt levelemre - megtárgyalni az általam felvetett problémákat és hozzátenni azokat, amelyek téged foglalkoztatnak, hiszen a problémák száma továbbra is nagyon nagy, nemhiába volt majdnem tizenegy évszázad rá, hogy felgyűljenek -, el fogom olvasni és megrágom a soraidat a legőszintébb igyekezettel, hogy kapcsolódási pallókat találjunk, mert ezek léteznek és maradandóak. Mert köztünk mindig pallóépítőkre volt szükség, nem hídrombolókra. Ölel Feri F. Pácurariu P. S. Kézcsókom Évának, akit Doina barátsággal csókol, akárcsak téged. Kérlek, jelezd, ha szeretnéd, hogy visszaküldjem a Mikó-kötetet a kefelevonatokkal. Géppel írott levél. Az eredetiben román nyelven. Fordította Mihálycsa Erika. Mellékelve az Umanism romanesc c. cikk fénymásolata. 439