Gáll Ernő: Levelek, 1949-2000 (Budapest, 2009)
Levelek (1949-2000)
laminő erkölcsi „no pasaran” követelményét fogalmaztam meg, a szellemi közömbösödés és felparcellázódás ellen a kölcsönös egymásra figyelést, az egymás gondolataira, írásaira való igényes reagálást ajánlom. Ami a leveledben említett magányomat illeti, ez - remélni szeretném - nem olyan vészes, mert tudatosan és következetesen igyekszem emberi kapcsolataimat ápolni. A Te filozófiai kompetenciáddal kapcsolatban, úgy rémlik, hogy egyrészt Neked is közöd volt valamikor egy bizonyos fakultáshoz (írtál is róla), másrészt pedig legtöbb munkádban a legjobb értelemben vett „életfilozófiát” műveled. Egy olyan többszörösen is handicapelt művelődésben, mint a miénk, nem engedhető meg az éteri tisztaságú irodalomközpontúság. Ha majd valamikor az Utunk egy felelős utókor mérlegére kerül, könnyűnek fog találtatni éppen jelenlegi vezetői beszűkült, szegényítő szerkesztéspolitikája miatt. Visszatérve a sajátosság méltóságára, ma sem tudom felfogni, miért ütközött ez a - kissé publicisztikai hangvételű - fogalompárom, amely egy közösség önérzetét kívánta kifejezni-erősíteni, annyi értetlenségbe, sőt fenntartásba. És csak itthon. Emlékezhetsz a Csipkerózsika-afférre, hisz Ti közöltétek Panek cikkét, de nekem ezenkívül még egy személyes vitát is kellett folytatnom egyik legjobb emberünkkel, aki nem akarta elhinni, hogy az emelt fő tartása nem egy méltatlan helyzet megszépítése, nem Donquijotizmus. Persze, a jó vita csak ösztönözhető lehet minden szempontból. Maholnap, halálosan unalmas, szürke lapjainkból az írmagja is kivész bármilyen polémiának. Erről jut eszembe, hogy egybe kellene vetni emlékeinket, tapasztalatainkat a Korunk és A Hét felfelé, illetve lefelé ívelő szakaszáról. Egy ilyen komparatista vizsgálódás sok érdekes adalékot tárhatna fel nem csupán sajtótörténeti szempontból, hanem egész művelődésünk alakulására nézve. Milyen tényezők határozták meg a két lap beindítását? Mi tette lehetővé felívelésüket? Miért állt be az ellenkező irányú folyamat? Ezt a javaslatot halálosan komolyan gondolom, ennyivel tartozunk magunknak és másoknak. A magam részéről már ajánlottam is Edgárnak, hogy szembesítsük emlékeinket együttműködésünk korszakából. Mit csináltok a nyáron? Nincs errefelé utatok? Jó lenne találkozni. Mi változatlanul az útlevelet lessük, csak ne legyen belőle valaminő Godot-ra várás. Ha találkozol Bandival [Horváth Andor], kérlek, add át legmelegebb üdvözletemet. A vele való együttműködés minden síkon legszebb emlékeim közé tartozik. Ölel: [Gáli Ernő] 493 Géppel írott levélmásolat. 493. GÁLL ERNŐ BODOR PÁLNAK 1985. május 26. Palikám, a különféle „postázási zűrök” miatt nagy késéssel érkezett lapodat és leveledet köszönettel vettem. Azóta barátnőnktől bizonyára értesültél helyzetünkről, s ehhez viszonyítva - sajnos - semmi újság. Most éppen a tanácstalanság mélypontján leledzem, mert a segítség, amelyben bíztam, úgy látszik, nem hatékony. Ennek megfelelően, klausztrofóbiám szépen fejlődik. Ami az ominózus interjút illeti, ez elég rég volt, a szöveg nincs kéznél, s így csak halványan arra emlékszem, hogy rengeteg okos, érdekes és becsületes közlés mellett volt benn[e] némi exhibicionizmus, vagy csak annak tűnő kitárulkozás. Persze, jól tudom, minden önéletrajzi vallomásban van bizonyos adag fabuláció, kozmetika, az ember ugyanis igyekszik múltját, teljesítményét kissé feltupírozni, rendkívülivé tenni. Istenem, ilyenek vagyunk. Családfád bemutatásában az a genealógia (most karikírozok), amely egyrészt Jézus Krisztusra (ő is Dávid nemzetségéből való volt), másrészt Csaba királyfira vezethető vissza, még a Te ezzel kapcsolatos komplexusaidra is tekintettel, egy kicsit sok volt. Ezen borzolódott fel a jó nép. Informátorod tehát helyesen tájékoztatott. De az is lehet, hogy csak a provincializmus vagy pláne a póriasabb származásúak irigysége a ludas. A József Attilával való feltételezett, inkább víziószerű találkozás is ebbe a kategóriába tartozik. Ki láthatta őt már gyermekkorában közülünk? 492