Garai László: Egyáltalán, minek nekünk gazdaságpszichológia? (Budapest, 2015)
II. Hogyan működünk és hogyan értelmezünk? - Hogyan értelmezünk?
lezhető fel, hogy az embernek érdekében állna, hogy saját magánál beszédhibát fejlesszen ki, s az sem valószínű, hogy beszédhiba és katonaerény szervesen kapcsolódnának egymáshoz mint olyasmik, amiknek egyike a maga tulajdonságával felidézné a másiknak a tulajdonságát. Nem is a szubsztancia teremti meg a szociális kategorizáció jelölőjének és jelöltjének a kapcsolatát, hanem a forma: aki katonaerényre nézve kategorikussá akarja tenni a maga hasonlóságát a mintaképhez, az anélkül, hogy tudatosan akarná, vagy akár csak észrevenné, esetleg járás- és beszédmódra nézve is hasonul hozzá. Mivel egyfelől a szociális kategorizáció, másfelől különféle megnyilvánulásoknak átalakítása kategorizációs jelölővé a feldolgozás két egymást gerjesztő folyamatában egyidejűleg megy végbe, azért előfordulhat, hogy nagyon csekély különbség a jelölőkben, illetve a jelöltekben beindítja a folyamatot, amelynek eredménye az lesz, hogy ennek részesei majd markáns különbségeket fognak szociális identitásukban számon tartani. Egy klasszikussá vált kísérletben Henri Tajfel megvizsgálta/ mi az a minimális feltétel, amely már akképpen túlozható el, hogy az ember magát egy szociális kategóriára vonatkoztatva azonosítsa, és megkülönböztesse a „saját" csoportját és egy „idegen" csoportot. Azt találta, hogy ez a fejlemény már olyankor is bekövetkezik, ha a két csoportot olyan csekély fontosságú dimenzió mentén alakítják ki, mint hogy egy teszt manipulált eredményének „tanúsága" szerint két olyan absztrakt festő - Klee és Kandinszkij - közül, akiknek korábban a nevét sem hallotta, melyiknek az állítólagos festményeit részesíti előnyben maga a kísérleti személy, és melyiket mások, akiknek ő mindvégig csak monogramját ismeri.8 Valójában annál még többről is van szó, mint hogy csekély különbség (ill. hasonlóság) már elég lehet, hogy meginduljon a szociális kategorizáció. A szociális kategorizáció megfigyelése azt mutatja, hogy valamely viszony túlhangsúlyozására annál erőteljesebb a késztetés, minél kevésbé markáns maga ez a viszony; minél inkább felemás valakinek a társadalmi meghatározottsága, annál erőteljesebb a késztetése, hogy valamelyik irányba túlhangsúlyozza azt.9 És ellenkezőleg, amikor egy viszony egyértelmű, túlhangsúlyozás helyett az árnyalására támad indíték: ha referenciámtól egyértelműen különbözöm, rugalmasabb viselkedésem érdekében hajlamos lehetek számon tartani a hasonlóságomat is, s ha kétség nem fér a hasonlóságomhoz, akkor megjeleníthetem különbözőségemet is.10 7 Tajfel, H.: Human groups & social categories: Studies in social psychology. Cambridge etc., 1981, Cambridge University Press, 228-238. 8 Uo. 268-287. 9 Garai (1993) bemutat két esettanulmányt, amelyek egyike Mussolini, a másik pedig József Attila egymással tökéletesen ellentétes életútján találja, hogy az illetők számára társadalmi azonosságuk kétértelműsége tette az identitás feldolgozását drámaivá és következményeiben erőteljessé. 10 Köcski számos példát hoz fel annak kimutatására, hogy azonos nemű ikreknél vagy „pszeudoikreknél" (olyan azonos nemű testvéreknél, akiknek korkülönbsége nem több egymásfél évnél) igen gyakori megnyilvánítása viszonyuk feldolgozásának, hogy a két testvér 159