Garai László: Egyáltalán, minek nekünk gazdaságpszichológia? (Budapest, 2015)
II. Hogyan működünk és hogyan értelmezünk? - Hogyan értelmezünk?
A TABU PARADOX SZERKEZETE Az önmagát megalapozó paradox alakzat adja a tabunak is a szociális identitással való kapcsolat erejét. A kapcsolat itt is a kérdéses tényezők viszonyának második hatványán áll elő. Ennek szükségessége belátható, ha megvizsgáljuk a kognitív disszonanciát, amely egy potenciális tabu megszegésekor előáll: Másutt22 részletesen bemutattam az érveket amellett, hogy kognitív disszonancia két olyan tudattartalom között lép fel, amelyek egyike a személy identitásával, a másik pedig az általa elkövetett tett identitásával kapcsolatos, miközben kettejük közös kognitív mezőjét, amelyben összeütközésükre sor kerül, egy harmadik szervezi, amely pedig a potenciális tabuval áll összefüggésben: 1. A vagyok 2. B-t teszem 3. Aki A, az nem teszi B-t. Aronson munkatársaival kísérleti vizsgálatnak vetette alá a feltevést, mely szerint, ha akár az 1. feltétel, akár a 2. feltétel hiányzik, akkor nincs kognitív disszonancia: 1. feltétel. Az egyik kísérlet23 résztvevőivel előzetesen „személyiségtesztet" végeztek, amelyről a három csoportba véletlenszerűen elosztott személyek első csoportjának azt a „visszajelzés"-t adták, hogy a teszt „megállapításai" szerint ők különösen kényesek a tisztességükre; a második csoportnak azt, hogy ők egyáltalán nem kényesek rá; a harmadik csoport pedig semmilyen közlést nem kapott saját személyiségének erről az oldaláról. Ezt követően azután a kísérleti eljárás szerint rávették a kísérleti személyeket valamilyen, mértékkel tisztességtelen tettre (egy próbatételen, amelyről nem lehetett igazán tudni, mekkora a tétje, csak csalással boldogulhattak). A pszichológus mármost azt találta, hogy azoknál, akik egy olyan ember szociális identitását tulajdoníthatták maguknak, aki különösen kényes a tisztességére, jóval erősebb kognitív disszonancia támadt e tett nyomában, mint a harmadik, a kontrollcsoportnál; ezzel szemben aki kénytelen volt, ha tudattalanul is, számolni magánál egy olyan ember szociális identitásával, akiről „a tudomány a maga eszközeivel megállapította", hogy egyáltalán nem kényes a tisztességére, az alig (vagy egyáltalán nem) élt át disszonanciát, ha ténylegesen elkövette a tisztességtelen tettet. Ezzel összhangban megállapítható, hogy a kognitív disszonancia kellemetlen feszültségétől való megszabadulás egyik technikája az, hogy az ember módosítja azt a tudattartalmát, amely a kognitív disszonancia fellépésének 1. feltétele volt: minthogy elkövette a B tettet, leszámol azzal az illúziójával, hogy A identitást tulajdoníthatna magának. 22 Social Identity: Cognitive Dissonance or Paradoxe? New Ideas in Psychology, 4:3. [1986] 311-322. 23 Aronson, E. - Mettee, D. R.: Dishonest behaviour as a function of differential levels of induced self-esteem. Journal of Personality, 1968/9. 121-127. In Pervin, L. A. - John, O. P. (eds): Personality Theory and Research. New York, 2001, John Wiley and Sons. 167