Garai László: Egyáltalán, minek nekünk gazdaságpszichológia? (Budapest, 2015)

III. A gazdaságpszichológia terepe: A második modernizáció - A gazdasági működés alapjául szolgáló tulajdonságok tömegtermelése

Ez a beavatkozás az állam részéről a két világháború közötti időszakban egyre totálisabbá válik, és akár az állam által irányított tervgazdálkodás, akár egy érintetlenül hagyott piaci gazdálkodás közvetítésével a munkaerő olyan ellenőrzését teszi lehetővé, amely a tőke számára az „emberi beruhá­zás" megtérüléséhez szükséges garanciákat ígéri: a totális állam minimális­ra korlátozza az egyén döntéseinek mozgásterét, márpedig ezekről fentebb láttuk, hogy az egyéni választás az, amin kicsorbul mind a tervutasítás, mind az ár effektivitása. Ráadásképp a totális állam még pótlólagos biztosítékot is kínál a tőke­eszközök (állami vagy magán-) tulajdonosának arra az esetre, ha egyéni döntésre mégis sor kerül: manipulálja a társadalmi azonosságot, amelyről fentebb ugyancsak láttuk, hogy pszichológiailag rajta múlik, hogy a meg­változott gazdasági körülmények a Buridán szamarának egyensúlyi hely­zetében hozott igazi döntések közvetítésével megváltozott magatartást, vagy egy változatlan magatartás megváltozott átélését eredményezik-e. A totális állam mármost a társadalmi azonosságot úgy manipulálja, hogy a szociá­lis kategóriát, amelyhez az egyén odatartozik, vagy kitágítja úgy, hogy az állam által ellenőrzött társadalom totalitása beleférjen, vagy leszűkíti úgy, hogy az egyén egyes-egyedül találja magát benne, négyszemközt a Vezér­rel, aki bármikor meghatározhatja, hogy az atomizált egyének közül kik tar­tozzanak együvé, és ki legyen az ellenség. A totális állam azonban mégis alkalmatlannak bizonyul arra, hogy akár a terv-, akár a piacgazdálkodási rendszer működéséhez szükséges pszicho­lógiai feltételeket megteremtse, mégpedig - egymással összefüggő - két ok­ból. Az első ok az, hogy a fenti dilemmával, amely a tőkétől többé nem elvá­lasztható, mert magába inkorporáló munkaerőé, együtt jár egy ikerdilemma a posztkapitalista társadalmi struktúra ellentétes pólusán. Itt az történik, hogy az a pozíció, amelyet a klasszikus kapitalista alakzatban a tőkés vállal­kozó foglal el, kettéhasad: akinek tőkéje van, abból hiányozhat a vállalkozó szellem ennek előnyt ígérő befektetéséhez, s akinek érzéke van az optimális kockáztatáshoz, nem okvetlenül van mit kockáztatnia. A tőkeeszközöket és a vállalkozó szellemet egyesíteni kell egymással. De milyen szerkezetben: olyanban-e, ahol a tőke alkalmazza a vállalkozót, a mene­dzsert, amint alkalmazza a munkást is, és rendelkezik mindkettővel? Vagy pedig olyanban, ahol a vállalkozó hitelt vesz fel, fizet a tőke használatáért, amint fizet a föld használatáért is, de ő rendelkezik mindkettővel. Mindkét esetben a dologi és a személyi feltétel dilemmájáról van szó, s a di­lemmát a totális állam, akár tervgazdálkodás, akár piacgazdálkodás bázi­sán épül fel, ezúttal is a tőke dologi szempontja szerint dönti el. A vállalkozó szellem ugyanis az a diszpozíció, hogy az embernek előzetes utasítás nélkül támadjon ötlete, méghozzá olyan, amely kiválasztja őt a többiek kö­216

Next