Garai László: Egyáltalán, minek nekünk gazdaságpszichológia? (Budapest, 2015)
III. A gazdaságpszichológia terepe: A második modernizáció - A gazdasági működés alapjául szolgáló tulajdonságok tömegtermelése
egység és a megosztottság viszonyának valamennyi paradoxonát úgy mozgósítja, hogy azok, a párt tagjainak szociális identitását megalapozzák, a pártonkívüliekét pedig aláaknázzák. A paradox folyamat beindulása előtt egymástól nagyjából egyenlő társadalmi távolságra követi egymást az emberek négy kategóriája: a +Ku ultrakommunista, a +Km mérsékelten kommunista, a -Km mérsékelten nem kommunista, végül a -Ku szélsőségesen nem kommunista beállítódással. +Y +Y-^rr-Nn-V-Y Abban az értelemben egyenlőek ezek a szociális távolságok, hogy objektíve +Km pozíciója éppúgy érintkezik -Km-éval, aki nem kommunista ugyan, de szintén mérsékelt, mint +Ku-éval, aki szélsőséges ugyan, de szintén kommunista; s hasonlóan megállapítható, hogy a -Km pozícióját éppannyi választja el +Km-étól, aki szintén mérsékelt ugyan, de kommunista, mint -Ku-étól, aki maga sem kommunista ugyan, de szélsőséges. Egy bolsevik típusú szerveződés mármost e szerkezetnek mind a négy relációját megváltoztatja: 1. a kommunistákat arra készteti, hogy szélsőséges, illetve mérsékelt csoportjuk túlhangsúlyozza egymással való egységét; 2. továbbá a mérsékelt kommunisták csoportjának elhatárolódását a mérsékelt nem kommunistákétól; 3. ugyanakkor a bolsevik típusú szalámitaktika eléri, hogy a nem kommunisták szélsőséges, illetve mérsékelt csoportja egymástól való elhatárolódását hangsúlyozza túl; 4. különös tekintettel a nem kommunisták mérsékelt csoportjának a szalámitaktikával ugyancsak elért készségére, hogy a mérsékelt kommunistákkal való egységét túlhangsúlyozza, s ezt az egységét a szélsőségesen nem kommunisták is túlhangsúlyozva róják fel neki. Fel kell ismerni mármost, hogy az a mód, ahogyan a négy kategória ekképpen feldolgozza fent bemutatott viszonyait, e viszonyokat mindjárt meg is változtatja, méghozzá kommunisták és nem kommunisták számára egymással ellentétes módon: Az egyetértés, amellyel az ultra-, illetve a mérsékelt kommunisták egymással való egységüket hangsúlyozzák, erősíti is egységüket. S éppígy az eltérés, amellyel a mérsékelt kommunista és a mérsékelten nem kommunista a maguk viszonyát megítéli, amikor -Km az egységüket, míg +Km az elhatárolódásukat hangsúlyozza, erősíti is elhatárolódásukat. Ezzel szemben az az egyetértés, amellyel a mérsékelten, illetve a szélsőségesen nem kommunista egymástól való elhatárolódásukat hangsúlyozzák, gyengíti elhatárolódásukat. S az az eltérés, amellyel a nem kommunista, illetve a kommunista mérsékeltek a maguk viszonyát megítélik, amikor +Km az elhatárolódásukat, míg -Km az egységüket hangsúlyozza, gyengíti egységüket. A négy kategória egymástól való szociális távolságának pszichikus feldolgozása a távolság szerkezetét meg is változtatja: pszichológiai szerkezet ugyanígy képes önmagát megalapozni, illetve aláaknázni akkor is, amikor nem egy társadalom építményéről van szó, hanem egyetlen személy társadalmi azonosságáról, az érdeklődő olvasó több részletet találhat „...elvegyültem és kiváltam" című kötetem (Budapest, 1993, T-Twins Kiadó) „József Attila tragikus paradoxonjai" című fejezetében, valamint a könyv ezt követő összefoglalásában. 299