Garai László: Egyáltalán, minek nekünk gazdaságpszichológia? (Budapest, 2015)
I. Egy félkapitalizmus - és a másik fele - Milyen kapitalizmust akarunk?
Forgolódnak a tőkés birodalmak?* A kérdőjel a cím végén arra kérdez rá: vajon érvényes-e még József Attila híradása? Nemrég részt vettem egy vitán, amelyet a Magyar Közgazdasági Társaság rendezett, s e társaság főtitkára, Halm Tamás moderált Békési László és jómagam között, s ott a kérdést nem mertem feltenni. Pedig a vitának ez volt a címe: „Mitől modern a modern kapitalizmus". Megszeppenésemnek az volt az oka, hogy én arra tippelek, hogy amenynyiben érvényét vesztette a verssor, ez nem azért történt, mintha a tőkés birodalmak immár nem forgolódnának, hanem azért, mert a forgolódó birodalmak immár - tőkétlenek. Úgy tűnhetett volna, mintha komolytalankodnék. Pedig én egészen komolyan, sőt komoran szembesültem egy olyan adatpárossal, mely szerint például e birodalmak legnagyobbikának, az Amerikai Egyesült Államoknak immáron 15 709 milliárd dollár - az államadóssága. Azt tetszett hinni, hogy úgy fejezem be a mondatot, hogy „a bruttó hazai terméke"? Ama bizonyos GDP? Nem, a fentebb említett adatpárosnak az államadóssággal szembeállítható másik adata: a bruttó hazai termék 15 151 milliárd dollár. Vagyis 558 milliárd dollárral kevesebb, mint az államadósság. Amely utóbbiból különben (írjuk ide ezt az adatot is, amely nekünk, akik nem voltunk pénzügyminiszterek, mint kitűnő vitapartnerem két ízben is, jobban áttekinthető) minden egyes USA-állampolgárra 50 ezer 105 dollár esik. Jól számoltunk? Nem azt kérdezem, hogy személy szerint én jól számoltam-e ki a fenti adatokat: én ezeket egyszerűen kiírtam tökéletesen megbízható lelőhelyükről. A kérdés az, jól számolunk-e, ha a GDP-vel számolunk. Biztosan jól, vélnénk, ha egyszer mindenki azzal számol. Csakhogy éppen ez az: hogy nem mindenki számol azzal. Például Tibor Scitovsky (azért írom a magyar nevet így, mert amerikai közgazdász) * Megjelent: Élet és Irodalom, LVI. évf. 26. szám, 2012. június 29.; http://www.es.hu/garai_ laszlo;forgolodnak_a_tokes_birodalmak;2012-06-28.html 91