Hajdu Tibor (szerk.): Károlyi Mihály levelezése V. 1945-1949 (Budapest, 2003)
Levelek - 1948
túra azt jelentette, amit a Horthy-rendszer alatt és előtt is a német kultúra jelentett Magyarországon, azaz a haladás ellenszerét. A bojárok, a nagytőkések, a kereskedő osztály sznobizmusát jelképezte, és eszköz volt számukra a nép ellen, ellentétben Magyarországgal, ahol a haladó értelmiség Bacsányitól József Attiláig a francia forradalmi eszmékkel s ezen keresztül a francia kultúrával ellensúlyozta a német, azaz reakciós befolyást. Kár volna tehát, ha önök kulturális érdekeiket Magyarországon hasonló ügyekkel veszélyeztetnék. Schuman láthatólag zavarban volt és kijelentette, hogy a külpolitika és a rendőri politika két különböző dolog, s nem szabad a kettőt összetéveszteni. A kettő érdekei nem mindig azonosak. Ezután készakarva és gondosan állandóan belevetettem a beszélgetésbe Moch belügyminiszter nevét. Elmondottam, hogy néhány hónappal ezelőtt alkalmam volt egy vízumkérdés ügyében Moch belügyminiszterrel beszélni, aki ekkor szégyenkezés nélkül tudomásomra adta: „bennünket nem érdekel a kultúra, mert tudjuk, hogy a kulturális propaganda álcája alatt bolsevista propagandát csinálnak.” Igaz ugyan, hogy a Külügyminisztérium kulturális osztályának vezetője, M. Joxe mást mondott, de nekünk tudnunk kell, hogy melyik kijelentésnek adjunk hitelt, melyik álláspont érvényesül a francia-magyar viszonylatban. Jellemző, hogy a francia külügyminiszter egyetlenegyszer sem védte meg francia kollégáját, noha én újra meg újra aláhúztam, hogy annak intézkedései és esetleges jövőbeli cselekedetei döntően befolyásolhatják a két ország viszonyát. A kérdés az - foglaltam össze álláspontomat -, hogy önök követik-e a rendőrség politikáját, vagy a rendőrség követi-e az önökét? Ce n’est pas la même chose.3 Önöknek mégis meg kellene mondani M. Mochnak, hogy másképpen kezelje az ügyeket, mert a belügyminiszternek az SFIO konferenciáján október 11-én ránk vonatkozó megjegyzéseihez hasonló kinyilatkoztatásokat nem áll módunkban eltűrni. M. Schuman erre csak annyit mondott, hogy ő majd el fogja simítani ezeket a félreértéseket. „Laissez cela à moi, je vais tout arranger”4 - mondotta. Beszélgetésünk végén visszatértünk a francia Külügyminisztérium és a párizsi magyar követség közötti kapcsolatra. Kifejtettem, hogy a személyes érintkezés milyen hasznos. Eseüeg sok minden másképp intéződött volna, ha többször láthattam volna a francia külügyminisztert. Ebből a beszélgetésből is kitűnik - mondottam -, hogy Franciaországnak érdeke a kulturális kapcsolatokat Magyarországgal fenntartani, nem is beszélve a gazdasági kapcsolatokról. A most folyó kereskedelmi és pénzügyi tárgyalások fontosak mindkét országra nézve. Azonban szeretném hangsúlyozni, Miniszter Úr - folytattam -, hogy én nem kívánok senkit sem zaklatni. Ha nem fogadnak, úgy is jó, azt azonban tudniuk kell, hogy én nem vagyok privát személy. Több mint egy év óta vagyok itt és az ön elődjét csak egyszer láttam, önt pedig most látom először, tehát összesen kétszer jártam a francia külügyminiszternél. Természetesen beszéltem M. Chauvellel, M. Couve de Murville-lel, de időnként mégis csak látnom kellene a külügyminisztert is. Én csak akkor jelentkeztem kihallgatásra, amikor bemutatkozó látogatást óhajtottam tenni Bidault külügyminiszternél és most, amikor a magyar köztársasági elnök megválasztásáról szóló értesítést kívántam átadni önnek. Ha azonban váratnak az audienciákkal, többször nem fogok kihallgatásra jelentkezni. A francia külügyminiszter ismét zavarban volt, de azzal magyarázgatta a késlekedést, hogy több francia kormányválság volt, és bizonyos kartotékok, feljegyzések elkallódtak. Ebben a magyarázatban én ugyan nem hiszek, mégis a francia külügyminiszter védekezéséből úgy látom, hogy helyzetünk valamennyire megszilárdult, és a Quai d’Orsay óvatosabb lesz velünk szemben. Természetesen jóslásokba nem bocsátkozhatom, de úgy érzem, hogy Moch politikája velünk szemben nem fog érvényesülni, és egyelőre óva610