Mitrovits Miklós: Lengyel, magyar „két jó barát”. A magyar-lengyel kapcsolatok dokumentumai, 1957-1987 (Budapest, 2014)
Dokumentumok
1956 után nagy nehézségek árán újjáépített magyar gazdaságot. Az MSZMP vezetése Kádár Jánossal az élen nagy megértést tanúsított a lengyel helyzet bonyolultsága iránt, nagy lelkesedéssel üdvözölte, hogy „a lengyelek 1981 decemberében önerőből megoldották a krízishelyzetet", nagy érdeklődést mutatnak a lengyel belső helyzet folyamatos stabilizációja és a reformok iránt. Azt is nem egyszer kifejezésre jutatta, hogy teljes mértékben támogatja Jaruzelski tábornok kormányát. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a magyar apparátus egy része nem képes olyan megértéssel tekinteni a lengyel ügyekre, mint az MSZMP vezetése és Kádár. Az apparátus ezen része erőfeszítéseire, amelyeket annak érdekében tesznek, hogy a Lengyelországból jövő veszélyek hatásaival fenyegetőzzenek, az jellemző, hogy kiöntik a gyereket a fürdővízzel. Ez aztán olyan propagandisztikus kihágásokhoz vezet, amelyek nemcsak a lengyel ellenzéki politikai köröket, hanem gyakran az egész lengyel nemzetet veszik célba. Elképesztő, hogy a sajtó, a rádió, a televízió és a kiadók évek óta eltűrik a különböző, lengyeleket érintő negatív általánosításokat. Ritkaságnak számít az olyan megnyilvánulás, mint Gergely Ágnes írónőé, aki az Élet és Irodalomban 1982-ben nyilvánosan elítélte, hogy a magyar televízió kabaré műsorában a lengyel gazdasági nehézségeket kigúnyoló viccek hangzanak el.44 Szomorú tény, hogy a magyar társadalom nagy részében több tucat lengyel és Lengyelország témájú gúnyos vicc kering, például ilyenek: „A lengyeleknek nyárra 50%-kal megnő az életszínvonala. Hogy-hogy? Mert most éheznek és fáznak, nyáron meg csak éhezni fognak." Mindenképpen el kell mondani, hogy a magyar társadalom nagy része a lengyeleket hibáztatja a mai magyar gazdasági nehézségekért, mivel a magyaroknak kell eltartani a „semmittevő" lengyeleket, állítólag évek óta hatalmas, ingyenes magyar élelmiszer-ellátmány érkezik Lengyelországba, mintha a magyaroknak kéne fizetni a lengyel adósságot, és mintha minden új nyugati dollárkölcsön egyből Lengyelországban landolna. A Spiró könyvéhez hasonló publikációk kedveznek annak, hogy a magyar társadalom körében terjedjen az a nézet, hogy a lengyelek naplopók, képtelenek gazdálkodni, mintha ezek lennének a lengyel nemzeti jellemvonások. Ügy tűnik, hogy Spiró Ikszeinek hivatalos magyarországi támogatottsága, melynek ékes példája a József Attila-díj és a könyv széles körben való reklámozása, talán leginkább abból ered, hogy az apparátus nagy része úgy véli, az, hogy Az Ikszek ilyen népszerű formában gúnyolja ki a lengyel nemzeti negatívumokat, kiváló válasz lehet azokra a veszélyes hatásokra, amelyek Lengyelországból érkeznek a különböző magyar körökhöz. Mit lehet tenni, hogy a magyar társadalom szélesebb köreiben javuljon a lengyelekről és Lengyelországról kialakult kép, vagy, hogy legalább megállítsuk rohamos romlását? Magam részéről a következő területeken javaslom az intenzívebb tevékenykedést: 44 A glossza lengyel vonatkozású része: „Nyilvános kabaréműsor a televízióban. Sanzonok, villámtréfák, viccek. Az egyik vicc: 'Hogyan irtják Lengyelországban az egereket? Bezárják őket a spájzba.' A színész nevet. A közönség nevet. A képernyő előtt több millió magyar nevet. Egy másik ország éhezik. Remek vicc. [...] Egyik remekebb, mint a másik. Márcsak egy kis nevethetnék kellene. Úgy látszik, gyakorlat dolga." Lásd: Gergely Ágnes: Remek viccek. Élet és Irodalom, 1982. május 7. 786