Nagy Attila: Nem lehet visszatérni. Egy színész vallomásai (Budapest, 2017)
Második felvonás - 1956
A tömeg élén ötödéves egyetemi hallgatók vonulnak október 25-én Miskolcon az ezernyi érdek szétforgácsolta erőfeszítéseit. Én a sokféle jelszóban a vesztésre ítéltetést éreztem. Valamivel a cigányok után mi is belekeveredtünk a mögöttünk is végeláthatatlan sorba. Érdekes módon a tömegbe vegyülten valami irtózatos erőt kezdett érezni az ember. Elkezdett kipirulni az arca, és maga is kiabálni kezdte a jelmondatokat. Mellettem ment a színház párttitkára. Az ő arca is piros volt. Ő is kiabált, őszinte önfeledtséggel. Mikor a tömeg a megyei pártbizottság akkori épülete elé ért, annak ablakai tárva-nyitva álltak. Lobogók lengtek az épület előtt, és a bent dolgozók integettek az embereknek. Egyszer egy visszaemlékező azt állította ezzel kapcsolatosan: éppen a tömeg szeme láttára vették le az épületről az ötágú vörös csillagot. Én ezt nem láttam, nyilván az illetőnél sokkal hátrébb voltam a menetben. Én csak azt hallottam, hogy a sokadalom lelkesen kiabálni kezdte: „Mars ki, ruszki! Éljen a Párt! Mars ki, ruszki! Éljen a Párt!” Úgy éreztem, az emberek szíve olyan vitathatatlan szolidaritásra számít, ami még kiegyenlítheti a nagy nemzetközi kihívást, hiszen nyílt hitvallással leveti magáról 125