Nora, Pierre: Emlékezet és történelem között - Atelier könyvtár (Budapest, 2009)
I. A köztársaság
Emlékezet és történelem között Volt olyan időszak, amikor úgy látszott, a történelmen keresztül és a nemzet körül kristályosodik ki egy emlékezethagyomány, mégpedig a III. Köztársaság szintézisében. Ez — tág időhatárt alapul véve - Augustin Thierry Lettres sur l’histoire de France-átó\ [Levelek Franciaország történetéről, 1827] Charles Seignobos L’histoire sincere de la nation francaise-cig (A francia nemzet igaz története, 1933) tartott. Történelem, emlékezet és nemzet ekkor nemcsak természetes körforgást jelentett, hanem egymás kiegészítését is: ez a szimbiózis minden - tudományos és pedagógiai, elméleti és gyakorlati - szinten működőképesnek bizonyult. A jelen nemzeti szempontú értelmezését mindenképpen a múltnak kellett igazolnia. A forradalmi trauma miatt elbizonytalanodott jelen szükségessé tette a monarchikus múlt átfogó újraértékelését. A bizonytalanságot csak növelte az 1870-es vereség, amely még sürgetőbbé tette — a német tudományra és a német tanítóra, Königgrätz igazi győztesére jellemző - filológiai szakértelem előtérbe kerülését, valamint az emlékezet iskolai átadásának fejlesztését. A történész felelőssége ebben a tekintetben senki máséhoz nem hasonlítható: felerészben pap, felerészben katona ő. Ez a hangnem a meghatározó például a Revue Historique első számának (1876) bevezetőjében is, amelyben Gabriel Monod azt írja - egyébként joggal -, hogy „a máskülönben lassú, kollektív és módszeres tudományos kutatás, rejtélyes módon, de minden kétséget kizáróan a haza és az emberi nem nagyságáért” munkálkodik. Az ilyen és hozzá hasonló több száz szöveg olvastán az ember elgondolkodik, hogyan lehetett hinni abban, hogy a pozitivista történelemtudomány nem kumulatív. A nemzetté alakulás végső távlatában a politikatörténet, a hadtörténet, az életrajz és a diplomáciatörténet egytől egyig a folytonosság pillérei. Az azincourt-i vereségb vagy Ravaillac tőre,c a Becsapottak Napjad vagy a vesztfáliai szerződése csatolt záradékai mind lelkiismeretesen számba veendő tényezők. A történészi precizitás hozzátesz valamit a nemzet alaptőkéjéhez, vagy éppenséggel elvesz belőle. Az emlékezet tere egyetlen hatalmas egység. Görög-római bölcsőnktől a III. Köztársaság gyarmatbirodalmáig nincs cezúra, ahogy nincs a örökséghez új hódításokat csatoló történészi erudíció és az ezeket mindenki számára hozzáférhetővé tévő iskolai tankönyv között sem. Szent a történelem, mert szent a nemzet. A nemzet révén maradt fenn emlékezetünk a szentség terén belül. Ahhoz, hogy megértsük, miért szűnt meg ez a konstelláció, és hogyan kérdőjeleződhetett meg a szentsége, azt kell megmutatnunk, hogy a harmincas b Azincourt-i- csata: 1415, az angolok győzelme a franciák felett. (A szerkesztő jegyzete.) c Francois Ravaillac (1578-1610) tőrrel megölte IV. Henrik francia királyt. (A szerkesztő jegyzete.) d Journées des dupes (1630. november 10-11.): XIII. Lajos megvonja bizalmát miniszterétől, Richelieu-től, leszámol politikai ellenfeleivel, valamint Medici Máriát száműzetésbe kényszeríti. (A szerkesztő jegyzete.) e Vesztfáliai béke (1648): Franciaország ekkor kapta meg Elzászt. (A szerkesztő jegyzete.) 17