Pál István - Szabó Csaba: A budapesti közlekedés fejlesztése a politika napirendjén 1957–1990 - Budapest (Budapest, 2017)
Az élhető város kérdése, parkolás és forgalomcsillapítás
utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Arany János utca-Széchenyi rakpart; a déli szektorban pedig a Nyári Pál utca-Magyar utca-Tolbuhin körút-Belgrád rakpart négyszögben. Igaz, egy óra várakozás itt csak nyolc forintba került, és négy óra volt a maximum.26 A megnövekedett gépjárműforgalom nem csupán heves vitákat keltett a parkolásról, de fájó gond volt a baleseti statisztikák aggasztó alakulása is. Az 1970-es évek elejének riasztó helyzete nem változott a nyolcvanas évtized második felére sem. A balesetelemzés már tudományos alapokon, külföldről ellesett módszerekkel folyt; része volt a konfliktusvizsgálat is a gyalogosok és az autósok között, s a vizsgálat igen súlyos problémákat tárt fel. A zebrákat az autóvezetők az esetek túlnyomó részében fokozott sebességgel (akár az ideálisnak tartott 40 km/h kétszeresével) közelítették meg. Teljesen szokványos jelenségnek számított a többsávos utakon, hogy sokan a gyalogosoknak elsőbbséget adó, megálló gépjármű mellett változatlan sebességgel hajtottak el a párhuzamos sávon. Természetesen más anomáliákra is fény derült. A gyalogosokat megijesztő, blokkoló fékezéssel való megállás ugyanúgy elterjedt, mint a zebrákon átkelőknek a kikerülése a sávváltással (megállás és elsőbbségadás helyett). A gyalogosátkelőkön csoportokban haladók közé pedig főleg az autóbuszvezetők hajtottak be előszeretettel. Az elsőbbség megadása is igen ritka jelenségnek számított, különösen az egyik legveszélyeztetettebb réteg, a kisgyermekek esetében.27 Az ittas vezetés problematikája is tovább élt, s az alkoholos befolyásoltság állapotában vezető ember társadalmi megítélése nem volt egyértelmű. Egyes vélemények szerint a közlekedési problémák a nyolcvanas években jelentkező társadalmi gondok kivetülései voltak. A társadalmi mobilizáció és az urbanizáció hatásai miatt ugyanis egyre nőtt a beilleszkedési zavarokkal küzdők rétege. Ez, egyéb deviáns magatartásformák mellett, a közlekedésben az „agresszív vezetők” megjelenésében csapódott le. A Belügyi Szemle egyik 1986-os cikkének szerzője felhívta a figyelmet arra, hogy az agresszív vezetők tábora két csoportra osztható: az ügyetlenekére és a figyelmetlenekére. Ez utóbbiak vizsgálata során érdemes párhuzamot vonni a fellazuló társadalom, a káros, nagymértékű individualizáció jelenségével. Gyakran tapasztalták, hogy a járművezetők másodpercnyi előnyökért vállaltak nagy kockázatot. „Vajon, ha életszínvonala megőrzése érdekében nem kellene a korábbinál nagyobb terheket vállalnia, többletmunkával előteremtenie azt a pénzt, amit fő munkahelyén korábban is megkeresett, ha nem lenne állandó időzavarban, a többség akkor is így viselkedne?” - tette fel a költői kérdést a szerző.28 Problémás volt a járművek műszaki állapota is. Bár a kifejezetten műszaki hiba miatt bekövetkezett balesetek száma alacsony volt, az ütközésekben részt vevő 26 BFL XXIII. 102.a FT VB 1987. X. 21.1. Napirendi pont. 3-34/74-79. 27 Dr. Csúcs Andrásné-Bank Lajosné: A gyalogosok és a járművezetők közötti konfliktusok vizsgálata. Belügyi Szemle, 1986/1. 67-74. 28 Dr. Irk Ferenc: Társadalom és közlekedésbiztonság. Belügyi Szemle, 1986/3. 28-35. 239