Rév Ilona: A Bauhaustól az üvegpiramisig - Társtudomány (Budapest, 2006)
A. Bauhaus: Egy utópia metamorfózisa
A ßouhaus-mozgalmat eszmei rokonszenv fűzte a kor élenjáró tudományához, patronálói között ott voltak - Albert Einsteinnel az élen - a természettudomány legjelesebbjei. Az egyenesek, párhuzamosok, derékszögek, és kubusok, kockák kultusza, valamint az, hogy az építészetük alapját képező fizikai törvényszerűség, a gravitáció leküzdésének módja a tartó és a nyugvó elemek egyensúlyán nyugodott, mindez arról tanúskodik, hogy - a hagyományokkal való gyökeres szakítás ellenére - a Bouhaus-építészet még a newtoni fizika és az euklideszi geometria foglya. A Bauhaus nem a 20. századi természettudományból következő világképből táplálkozott; egysíkúsága nem vesz tudomást a valóság összetettségéről, sokarcúságáról és a sokesélyüségéről, mindarról, amit a 20. század természettudománya sugall. A Bauhaus mögött felsejlő természettudományos világkép még nem mozdult el a 19. századi állapottól; nemcsak messianizmusa volt 19. századi gyökerű, de természettudományos világképe is. A 20. századi természettudomány a század második felében hatol be az alkalmazott tudományok területére, ekkor lesznek a belőlük következő technológiák a mérnöki tudás közkincsévé. A folyamat a technikai lehetőségek fantasztikus kitágulását eredményezte, de egyszersmind feltárultak koríátai és veszélyei is; a 20. század tudománya az emberiség létalapjai megsemmisülésének a lehetőségét vetíti a horizontra. Amikor a Bauhaus megtagadta a múlt formáit, egyben a nemzeti és a helyi hagyományokat is elvetette. Internacionális szemléletének elvi alapja az volt, hogy a racionalitás követelménye, technológiai nyelven: a szabvány, mindenütt egyformán érvényes, így az építészeti alkotásoknak is mindenütt azonos elveken kell nyugodniuk. Nézete ebben egyezett a munkásmozgalomnak a társadalom átalakítására irányuló internacionalista nézeteivel. Ezen eszméjének másik pillére az a közvetlen történelmi tapasztalat volt, hogy a különböző nacionalizmusokat terheli a felelősség az emberiséget mélyen megsebző véres háború kirobbanásáért. A Bauhaus ugyanakkor tisztelettel és megbecsüléssel fordult a népi építészet alkotásai felé, ámde bennük a „tipikusra, divatnélkülire, a szükségszerűen fejlesztettre való törekvést”13 becsülte, nem a nemzeti hagyományt, a locale couleurt. Azt figyelmen kívül hagyta, hogy a népi építészet időtlenségét nemzedékek felhalmozott tapasztalata hozta létre, nem előre gyártott doktrínák 13 Uo. 27