Sipos András: A jövő Budapestje 1930-1960. Városfejlesztési programok és rendezési tervek - Budapest (Budapest, 2011)
3. "A szocialista Magyarország szocialista típusú fővárosa" - Budapest általános rendezési terve, 1949-1956
körülépítették volna, és többen javasolták megnyitását a Dunáig. A tervek másik része a főközpontot inkább a funkciókat szétosztó út- és térrendszerként képzelte el. Farkasdy például a Kiskörút külső oldalán 200 méter széles zöldsávba ágyazott térrendszert vizionált, itt csak a Madách ház, a Nemzeti Múzeum, a Kálvin téri templom és a volt Fővámház (Közgazdasági Egyetem) épületei maradtak volna meg. Weiner Tibor a Szabadság tér és az Engels tér között nyitott volna új széles útvonalat, a Nemzeti Múzeum és az Egyetem tér között pedig egy teret képzelt el. A Duna-part kialakult és az ART-koncepció által lényegében fenntartani kívánt képét és ritmusát több elképzelés főtérnyitásokkal, új útvonalak kivezetésével a Dunáig, részben parksávoknak a Dunától indításával törte volna meg. A folyópart „csuklópontjait" többen magasházakkal kívánták hangsúlyozni. A tervgyártásból a BVTI is kivette a részét: az Engels térről kiindulva, a szanálásra szoruló Belső-Erzsébetváros helyén javasolta monumentális térsorozat kialakítását, amelyet - az Engels téri Nemzeti Színházzal szemben - a Klauzál tér környékén „a várostestből kiemelkedő tömegű" Központi Kultúrpalota zárt volna le. A tér főtengelye a Várra irányult volna, és a legfelső párt- és állami vezetés részére újjáépített palota látványát a kompozíció lényegi elemének szánták. A BVTI a teret a József Attila utca kiszélesítésével akarta a Dunához kapcsolni, és ellenezte annak kinyitását a partra, mivel annak megbontása a legszebben kialakult városkép „teljes szétzúzását, értékének megsemmisítését" jelentené, valamint nem helyeselték új utak nyitásával a belső városszerkezet megbontását sem.401 (22. ábra.) Weichinger Károly, a többiektől eltérően, a városközponttal alig foglalkozott, ehelyett a város egészének alapszerkezetét, túlságosan extenzív településrendszerét tartotta szükségesnek megváltoztatni. Ezért a fő súlyt a külső kerületek és peremvárosok központjainak teljes átépítésére helyezte, „bontva építéssel" egyszerre célozva meg az „esztétikai eredményt" és a várostest kívánatos tömörítését, megfelelve a Belváros és külváros közötti különbség eltüntetéséről szóló alapelvnek is. „Ezeket a városközpontokat szinte »fórumokká« kívánjuk kiépíteni, a monumentális középületek ide telepítésével. Nagytávlatú, többemeletes házakkal övezett sugárutak vezessenek ezekbe a városcentrumokba. [...] Bízunk abban, hogy ezeknek a fórumoknak a kiépítése magasabb rendű emberi életet, kultúrát biztosít, és így a peremvárosok élete bizonyos mértékig függetleníti magát a City-tői." Újpest, Zugló, Óbuda, Csepel, Kelenföld városközpontjára, a Sztálin híd pesti hídfőjére vonatkozóan dolgozott ki elképzelést, Kispest és Pesterzsébet számára közös központot javasolt.402 Borbíró (Bierbauer) Virgil volt az egyetlen, aki javaslatában határozottan szembement az uralkodó irányzattal. Ellenezte az új monumentális térkialakításokat: „Az ilyen teret a városi ember nem érzi csábítónak, csalogatónak, az azon való átjárást inkább mellőzi, és a teret a házak előtti járdákon elkerüli, mert amott elveszettnek érzi magát, a nyári tűző napsugár és a kőburkolat kisugározta hő pedig elrettenti. Bevallom, magam részéről képtelenségnek tartom a Sztálin tér növényzetének elpusztítá-401 Budapest városépítészeti kérdései..., 25-27. 402 Magyar Építészeti Múzeum, Benkhard Ágost hagyatéka. 159