Sipos Levente - Tóth Pál Péter: A népi mozgalom és a magyar társadalom. Tudományos tanácskozás a szárszói találkozó 50. évfordulója alkalmából (Budapest, 1997)
Borbándi Gyula: A népi mozgalom történetének néhány kérdése
jére, nem kevésbé Szántó Kovács Jánosra és a századelő agrárszocialista mozgalmára. Bartók és Kodály zenei forradalma a társadalom forradalmi átalakításának ihletőjévé vált. József Attila indulásakor nemcsak a városi, de a falusi szegénységtől való felszabadulást hirdette meg. Móricz Zsigmondinak az eszményesítő parasztábrázolással való szakítása az eszmei radikalizmust előzte meg és Szabó Dezső is elérkezett pályájának ahhoz a szakaszához, amikor a politikai irracionalizmus, a jogkorlátozás és a faji előítéletek ostorozójává lett. Ne feledjük el, a korszerűség leplében jelentkező vad és embertelen eszméknek nem volt nála szenvedélyesebb bírálója. Szabó Zoltán a forradalmi tűz fellobbanását a művészetekből eredeztette. „A szikrát - írta - az az acéltű pattantotta fel először, amely Bartók és Kodály kezdetleges hangrögzítőinek viaszhengerébe vágott." Bibó úgy látta, hogy a népiség a francia forradalom hármas jelszavát, vagyis a szabadság-egyenlőség-testvériség elvét mindenféle szabadságkorlátozásra, tehát a némelyek által ugyancsak a francia forradalomból eredeztetett kapitalizmus kizsákmányoló jelenségeire is vonatkoztatta. Ez szerinte legfontosabb jellemvonásainak egyike. És, hogy az iméntiek kiindulópontjához térjünk vissza, vagyis ahhoz, hol helyezhető el - vagy: hol volt elhelyezhető fénykorában - a népi mozgalom, ugyancsak Bíbora hivatkozhatunk, akinek 1978. júniusi levele szerint „teljesen belesimul, azonos az európai szabadságmozgalmak nagy vonalával" és magáévá teszi a francia forradalom vezérlő elvét. Ezzel egyértelműen a baloldalon helyezkedik el. így vélekedett róla Jászi Oszkár is. A harmincas években és a negyvenes évek elején a politikai szóhasználatban még nem voltak elfogadottak az olyan elnevezések, mint jobbközép és balközép. Létezett a konzervatív, keresztény és nemzeti irányzatokat felölelő jobboldal és a szociáldemokrata baloldal, amelyhez az állampolgári egyenlőséget korlátozó intézkedésekkel, jogfosztásokkal és antiszemitizmussal egyidejűleg liberális irányzatok és csoportok társultak. A nemzetiszocialista tanok hirdetői a szélsőjobboldalon, a kommunisták a szélsőbaloldalon helyezkedtek el. Ebben a képben a népiek a maguk radikalizmusával, erős társadalomkritikájukkal, a hivatalos Magyarországgal szemben álló ellenzéki magatartásukkal és demokrata kezdeményezéseikkel kétségtelenül baloldaliak voltak, még ha a hagyományos baloldalon nem örvendtek is különös megbecsülésnek és tiszteletnek. Ami az eszméket és törekvéseket illeti, baloldaliak voltak azok is, akiket a polgári és a marxista kritika a mozgalom jobbszárnyához tartozónak minősített. Ebben az osztályozásban ugyanis szerepet játszott a pillanatnyi státus, elhelyezkedés, kapcsolat és a napi kérdésekben elfoglalt álláspont. F-éja Géza például a legradikálisabb társadalomkritikusok egyike volt, de a baloldalon - a kormánypárti sajtóban vállalt átmeneti szerepe miatt - jobboldalinak számított. Ugyanez vonatkozik Kodolányi Jánosra és másokra is, akik életük egyik vagy másik szakában jobboldalinak elkönyvelt intézményekben találtak állást vagy működési területet. Liberális és szocialista körökben Németh László eszméinek számos baloldali vonását elhomályosította némely olyan gondolata vagy eszmetöredéke, amely ellentétben állónak látszott a hagyományos baloldalisággal. És a példák említésénél hiba lenne kihagyni Püski Sándor esetét, aki a népiséggel szemben álló táborban jobboldalinak számít, azon az alapon, hogy könyvkiadói programjában előkelő helyet kapott Szabó Dezső, Németh László, Kodolányi, Féja, Sinka. Elfelejtődni látszik azonban, hogy ugyanaz a Püski adta ki 15