Szabari Vera (szerk.): (Disz)kontinuitások. A magyar szociológia I960 és 2010 között (Budapest, 2020)

SZABARI VERA: A magyar szociológia főbb korszakai (1900-2010). Folytonosság vagy megszakítottság?

A MAGYAR SZOCIOLÓGIA FŐBB KORSZAKAI (19OO-2OIO) Egyetemen, 1999-ben ez a szám meghaladta a 800-at. A régiek mellett új intézetek is szerepet vállaltak az oktatásban, mint a szegedi József Attila Tudományegye­tem, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem, a Miskolci Műszaki Egyetem, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem. A rendszerváltás megnyitotta a tudományos folyóiratok piacát is, új lapok jöttek létre, mint például a Replika vagy az Esély, ugyanakkor az úgynevezett értelmiségi lapokban egyre kevesebb szociológiai írás jelent meg, és részben a Valóság 1994-es átalakítása nyomán a viták „szétszóródtak”. A hetvenes évekre jellemző politikai csatározások, az intézményi keretek megszilárdítása vagy a káderhiány ekkor már a múlté volt, ugyanakkor a rendszerváltás után újabb kihívásokkal találta magát szembe a hazai szociológusszakma és -képzés, amelyek csak részben vezethetők vissza a nemzetközi tendenciákra. Az 1990-es évek hangulatát jól mutatja Néme­­di Dénes és Róbert Péter az MTA Szociológiai Bizottságának készített 1995-ös beszámolója, melyben a szociológia (a társdiszciplínákhoz képest romló) megvál­tozott helyzetére, az „egymás felé zárt kutatóközösségek” integrációs problémáira, az alapkutatások és policy jellegű tanulmányok kettősségére hívták fel a figyelmet (Némedi — Róbert 1995). A nemzetközi környezetben való megjelenés korai di­lemmáit jól illusztrálja a Csepeli György és Wessely Anna „A közép-európai szo­ciológia kognitív esélye” című írása, amelyben a szerzők bemutatják azt a sajátos helyzetet, mely a hazai és más kelet-európai társadalomtudósok számára egyfajta sajátos kognitív esélyt biztosíthat a keleti és nyugati társadalmak elemzői között. Az írás optimista zárógondolata egyfajta tolmácsszerepet predesztinált Nyugat és Kelet között (Csepeli - Wessely 1992: 7). Jóval pesszimistább képet kapunk alig néhány évvel később Csepeli György, Örkény Antal és Kim Lane Scheppele szer­zők által folytatott eszmecserében, amely legfontosabb állítás egyértelműen a kelet­európai szociológiai kutatások nyugatiak általi gyarmatosítása volt. 1996-ban arról olvashatunk, hogy a társadalom és gazdaság többi szférájához hasonlóan óriá­si problémák mutatkoznak a társadalomtudományok területén is. Az értelmiség - miközben fellépett „az összes társadalmi szférát átható változtatás igényével” - érintetlenül kívánta hagyni saját közegét (Csepeli — Örkény — Scheppele 1996: 36). „A kutatási pénzek elfogytak vagy jelentős mértékben leapadtak, miközben a tár­sadalomtudományi kutatás korábbról örökölt intézményi keretei érintetlenek maradtak. Mindezeknek az lett a következménye, hogy a társadalomtudományi kutatás teljes rendszere kritikus állapotba került” (Csepeli - Örkény - Scheppele 1996: 36). Korábbi kutatói életművek roppantak meg vagy értéktelenedtek el. Ez volt az az időszak, amikor a hazai társadalomtudósok gyarmatosításként élték meg a határok hirtelen lebontását, a nyugat-európai társadalomkutatók vitathatatlan gazdasági és egzisztenciális fölényét, mely a globális tudományos piac kialakulásá- 33

Next