Szigeti Péter - Takács Péter: A jogállamiság jogelmélete (Budapest, 2004)
4. A jogi objektiváció kategóriaelemzése
elmélet, melynek kidolgozásában a jog részstruktúráit leíró és elemző szaktudományos eredményeket is alkalmazni kell, másrészt pedig azt, hogy a jog sajátosságainak megragadása során a sui generis jogi kategóriák mennyiben módosulnak az általános érvényű létkategóriákhoz és a társadalmi létezés más, nem jogi formáihoz képest. 4.2. A jog ontológiai alapja és helye a társadalmi totalitásban Mi a jog létezésének alapja, minek köszönheti a létét? Saját alapjain fejlődő, önfenntartó rendszer-e, vagy ellenkezőleg, léte alapjait önmagán kívül hordozó egész-e a jogi objektiváció? A választ a kérdésre - egyelőre kissé sarkítottan fogalmazva - másként adják meg az azonosságfilozófiák perspektívájában és másként az ellentmondás elvét a lét és a létezés általános alapjának tekintő filozófiák esetében. A jog szemléletében logikai kiindulópontként jelen lévő ontológiai alapkérdés a lét szerkezetének, a létező alapjainak a megragadására irányul. Heidegger által klasszikusan kifejezve a problémát: „Miért van egyáltalán létező, és nem inkább semmi?” (Heidegger, 1995) Ezért hát a filozófus és persze a jogelmélet művelője is megkerülhetetlenül a következő választás előtt áll: a létnek vagy a semminek az álláspontjáról értelmezze a világot s benne a jogot?” A „vis-a-vis du rien” gondolati és kulturális rendszerek vízválasztója. A semmi álláspontjáról a mi kultúránkban is el lehet jutni a József Attila-i Reménytelenül című vers élethelyzetéhez: „A semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szelíden s nézik, nézik a csillagok." A filozófia a véges meghatározottságaitól megfosztott konkrét létezők útját végigjárva érkezik el a semmihez. Az egzisztencialista Jean-Paul Sartre filozófiájában az individuum nyughatatlan szubjektivitása találja szembe magát a semmivel, a „lét fellazulásával” (décompression d’etre), amit szabadsága kivívására használ. Martin Heideggernél a semmivel való szembenézés a lelki szorongás létélményeként telepszik rá a modern emberre. A keleti filozófiák közül a buddhizmus pedig az emelkedett nyugalom, a teljes megvilágosodás Nirvánába vágyódásaként fogja fel a lét és a semmi azonosságát. Hegel az azonosságban konkrét azonosságot és ellentmondást lát, hogy meginduljon a mozgás, a keletkezés, a változás dialektikája útján. A materialista felfogás a logikai úton levezetett lét kategóriát anyagi természetűnek fogja fel. A lét anyagisága az egyes szubjektumok tudatától függetlenül létező olyan objektív valóság, melynek a mozgás, a tér, az idő nélkülözhetetlen, szubsztanciális tulajdonsága. 144