Umbrai Laura: Így szemeteltek Budapesten. A hulladékgazdálkodás múltja a fővárosban - Budapest (Budapest, 2014)
X. A Köztisztasági Hivatal története a két világháború között
A szokott munkarend szerint ugyanis mindennap hajnali fél négykor kellett jelentkezniük a kocsisuknál az istállóban, ahol részt vettek a lovak etetésében, itatásában, felszerszámozásában, sőt még a trágya kihordásában is. Az így felkészített szemeteskocsik „a kora hajnali órákban hosszú sorokban csörömpölve vonultak végig az Üllői úton a »járások« felé. A csöngettyűsök általában egy reggel és egy délutáni járást csengettek végig. Az én reggeli járásom — emlékezik vissza Fodor András — a mai József Attila utca - Bajcsy-Zsilinszky út — Szabadság tér és Nádor utca által határolt terület volt. Minden házba becsöngettem, ezzel jeleztem, hogy jön a szemeteskocsi. Az összes szemét összegyűjtése után 11 óra körül visszatértünk a fuvartelepre [...]. A délutáni járás a Hungária körút — Ajtósi Dürer sor Népstadion út (akkor Stefánia út) által határolt területen feküdt [...]. A házi szemeten kívül az utcákon, tereken összegyűjtött »úti« szemetet is be kellett szállítani."177 Mint ahogy azt fentebb láthattuk, a világháború után sem nőtt a köztisztasági dolgozók társadalmi megbecsültsége, fizetésük is a legalsóbb kategóriába tartozott, igaz, legalább biztos állást tudhattak magukénak. Emellett számos apró mellékkereset is kiegészítette a bérüket. Fodor András szemléletes visszaemlékezése szerint, minden körzetben akadt néhány lusta viceházmester vagy háztulajdonos, aki 50 fillért, de akár 2 P-t is adott a kocsisnak, ha helyette kihordta és felrakta a hulladékot a szemeteskocsira. Ilyenkor persze a csengettyűs fiút küldte be a hulladékért a kocsis, és ő volt az is, aki a szemetet feladogatta, viszont az így keresett filléreket is megfelezték.178 A másik bevételi forrást a guberálás jelentette. Érdekes, hogy sem az újságok, sem a különböző visszaemlékezések nem szólnak - leszámítva a szeméttelepi hivatásosokat - a guberálás létéről sem a két világháború, sem pedig az azt megelőző évekből. Pedig guberálás mindig is volt, csak éppen nem tudott róla a lakosság. Egyedül az ismerte ezt a titkot, aki így vagy úgy, de a szemétből élt. Annak idején már Cséry Lajos is értekezett a szemét átnézéséből fakadó közegészségügyi veszélyről, és ez a szokás semmit sem változott a későbbi évtizedekben sem. A szemetet ugyanis fél tucat ember is átnézhette. Legelőször is a vice, amikor levitte a lakások elől a szemetet, és kiválogatta a még hasznosítható vagy a házalóknak eladható darabokat. Utána következett az utcai guberáló,179 akinek csupán néhány perce volt a szemét tetejének átválogatására, hiszen már jött is a kocsi. A kocsisok és a csengettyűsök a szemét kocsiba öntésekor nézték át a hulladékot. A Fuvartelepen következett a már korábban említett kapcsos ember, aki a vasszekrényekből a vagonokba ürítette a hulladékot. Majd a szemétvonaton utazgató csengettyűsök és egyéb suhancok„és végül kint, a Szemere-telepi szemétbányában a »hivatásos« guberálók [...]. Értékesíthető holmik voltak például az orvosságos üvegek, 177 Fodor 1973, 36. 178 Az összeg nagyságát általában nem befolyásolta a kihordandó szemét mennyisége. Ezzel a kis mellékessel a kocsis és a fiú is 10-12 P-vel megnövelhette a keresetét, ami a kocsisoknál 25 P-t, a csengettyűsöknél 11 P-t jelentett az 1930-as években. Fodor 1973, 36. 179 „...Kocsis Jánosné, született Málik Katalin, 40 éves Váci úti lakos a jelzett időben a figyelmeztetés dacára a Hajós utcában a lakók által kihordott házi szemétből az értékesebb tárgyakat válogatta, mivel a helyszínen igazolni magát nem tudta, ezért előállítottuk.” Rendőrségi jelentés egy utcai guberálóról. BFL IV. 1407.b. 36270/1885-VII. isz. 2455/1884-VII. lsz. 214