Varga Lajos: A magyar szociáldemokrácia kézikönyve (Budapest, 1999)
Második rész: Száz portré
378 Fejtő Ferenc műhelyeivel, hogy megmaradt militáns baloldalinak: a Magyarországi Szociáldemokrata Párt Mónus Illés nevével fémjelezhető vonulatához csatlakozott. Fejtőt a részben hasonló politikai utat választó József Attila mutatta be a párt akkor már tekintélyes ideológusának és művelődéspolitikusának. Kapcsolatba került a Nyugat szerkesztőivel, illetve a korabeli magyar irodalmi élet idősebb és fiatalabb generációjának liberális egyéniségeivel is. Fejtő közel 300 cikket, könyvkritikát, esszét, filozófiai dialógust, történelmi tanulmányt, vitairatot és egy szubjektív útirajzkönyvet publikált a harmincas években; legtöbbet az MSZDP napilapjába, a Népszavába, valamint a Szocializmusba, továbbá a Szép Szóba írt; ez utóbbinak József Attilával, Ignotus Pállal együtt - alapítója és szerkesztője volt. Elméleti írásai az 1930-as évek nagy kihívásaira - az intézményesülő fasizmussal szembeni humanista kiállás követelményeire, a hazai jobboldali és „népies” fajelméleti radikalizmusra - reflektálnak, választ keresve egyúttal a Szovjetunóban bekövetkezett sztálini fordulat természetére és következményeire is. Fejtő olyan antifasiszta népfront híve volt, amely a korszerű liberális és polgári demokratikus, valamint a szociáldemokrata eszmekörök szövetségére épült. A korabeli rágalmakat cáfolván Fejtő a föld- és parasztkérdés gyökeres és demokratikus rendezésének, a korszerű nemzeti tudat és kultúra értékeinek szenvedélyes hitvallója. Különösen nagyok az érdemei abban, hogy a szociáldemokrata értelmiség és az érdeklődő munkásság számára „ideológiailag” is elfogadhatóvá és bensőséges élménnyé válhatott megannyi új művészi és tudományos érték, a kortárs progresszív irodalom, József Attila egyszerre varázsos és megrendítő költészete, a népi szociográfiák, az avantgárd, illetve a hazai újklasszicizmus. Fejtő jól ismerte és adaptálta a modern realizmus iránt fogékony marxista művészetelmélet új koncepcióit is. 1938 elején egy radikális szellemű közéleti cikke miatt „osztály elleni izgatás” vádjával bíróság elé idézték, s ez elől, illetve az akkor már nyíltan kibontakozó hazai zsidóüldözések miatt párizsi emigrációba menekül. Részt vesz az ottani antifasiszta mozgalmakban, a háború alatt bujkál. A felszabadulás után újságíróként, majd a párizsi magyar sajtóiroda vezetőjeként - a nagykövet Károlyi Mihály munkatársaként - eleven kapcsolatot tart a hazai szellemi élettel, rendszeresen ír a szociáldemokrata lapokba, folyóiratokba, s kiadványokat is szerkeszt (például az 1848-as forradalmak centenáriumára). Egy ízben haza is látogat, de az érlelődő kommunista fordulat előjelei, majd a Rajk-per és tragikus következményei láttán arra a következtetésre jut, hogy a proletárdiktatúra Magyarországába lehetetlen lenne számára a szabad alkotómunka. Már évek óta eleven francia kapcsolataira építve a politikai újságírás és történetírás műfaját választja; a francia hírügynökség, az AFP munkatársa és a nagy nemzetközi lapok állandó elemzője lett. 1953 óta több és folyamatosan bővülő kiadásban, számos világnyelven jelent meg A népi demokráciák története című munkája, ez tette széles körűen ismertté a nevét. Mindig is nagy figyelmet fordított a szociáldemokrácia múltjára és jelenére. A hetvenes évektől kezdve támogatta a magyarországi új, progresszív társadalomtudományi kezdeményezéseket és az ellenzéki mozgalmak egyéniségeit, szellemi műhelyeit, de csak a rendszerváltozás „pillanatában”, 1989-ben, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésére látogatott haza először. Fejtő Ferenc külföldön született könyvei, tanulmányai 1989 után „találtak haza”, igazán ekkortól váltak széles körben is ismertté. Egyrészt úgy, hogy immár folyamatosan megjelennek az 1930-as években írt magyar vonatkozású könyvei és e régebbi tanulmányainak válogatásai (Érzelmes utazás, Szép Szóval, Borkóstoló, II. József