Vitányi Iván: Új társadalom - új szemlélet. Kísérlet az emberi világ új jellemzőinek kritikai elemzésére (Budapest, 2007)

Átvezetés a II-IV. részhez

Az ember azonban a természetet - amennyire tudja - a maga számára alakítja. Ezt nevezte Marx - A gazdasági-filozófiai kéziratokban - az ember lényegének. így áll elénk az a dimenzionált tér, amelyben az emberi élet folyik: egyén és közösség kapcsolatában; a természet részeként, amelyet az ember szüntelenül a maga képére akar átalakítani. Nem kell azonban feltétlenül a filozófusokhoz fordulni ennek a dimenziórend­szernek a megértéséhez. Ugyanezt megtaláljuk a költészetben is. Egy kis kitérő: nézzük meg, mit mond Babits Mihály és József Attila az egyén, a közösség, az őstermészet és az emberi mű viszonyáról. Babits Mihály verse, A lírikus epilógja voltaképpen azt a kérdést feszegeti, ame­lyet a „második világállapot” individualizációs folyamata vált ki. A közösség me­legéből kiszakadt ember egyszer csak úgy érzi, bele van zárva személyisége börtönébe. „Bűvös körömbői nincs mód kitörnöm. Csak nyilam szökhet rajta át: a vágy ­­de jól tudom, vágyam sejtése csalfa. Én maradok: magam számára börtön, mert én vagyok az alany és a tárgy, jaj én vagyok az ómega s az alfa." A kérdésre a választ József Attila adta meg, filozófiailag is abszolút pon­tosan és tömören foglalva össze a kapcsolatrendszer lényegét. Két verséből idézek. Az egyik az egyén, a közösség, és a természet viszonyát jellemzi: ....Rám csapott, amiből eszméletem, nyelvem származik, s táplálkozni fog, a közösség, amely a részeg ölbecsaló anyatermészet férfitársaként él...” (Hazám) A másik pedig az ember által átalakított természet szerepét: „így lettünk végre mi hű meghallói a törvényeknek; minden emberi mű értelme ezért búg mibennünk, mint a mélyhegedű.” (A város peremén) 87

Next