Ács Pál: Az idő ósága. Történetiség és történetszemlélet a régi magyar irodalomban (2001)

E könyv tárgya a régiség, „az idő ósága”, ahogy a kötet­eim - Rimay János versét idézve - jelzi. A tanulmányok olyan reneszánsz és barokk kori szerzőkkel és irodal­mi törekvésekkel foglalkoznak, amelyek az elmúlt ko­rokról szólnak ugyan, de a jelen számára is tanulsá­gosak, lényeges értéket képviselnek, azaz - folytatva Rimayt - „magas fákot” növeltek: máig élőket. Az írások egyik része a reneszánsz kori magyar iro­dalom önállósulásának kérdésével, a magyar irodalmi nyelv felemelését célzó törekvésekkel, műfajelméleti problémákkal foglalkozik - Balassi Bálintnak és köve­tőinek, elsősorban Rimay János életművének, vala­mint a magyarországi erazmisták írásainak vizsgála­tával. A további fejezetek a vallás, a teológia, a fele­kezeti viták problémaköreihez, a 16-17. századi embe­reket erősen foglalkoztató világvégeképzetekhez, az apokaliptikus történelemszemlélethez vezetnek el. A könyv befejező része a 16. századi irodalomnak a min­dennapi történelemhez közvetlenül kapcsolódó réte­geiről szól. A különféle megközelítések közös jellemzője az a felfogás, mely a 16-17. századi kultúrát olyan minőség­nek tekinti, amely a történeti kíváncsiság számára nyí­lik meg igazán. A régi magyar irodalomban éppen az a megkapó, ahogyan beágyazódik a művelődés egyéb formái közé, egyszersmind fokozatosan kiemelkedik ezekből, és lassan önmagára talál.

Next