Ács Pál: Az idő ósága. Történetiség és történetszemlélet a régi magyar irodalomban (2001)
E könyv tárgya a régiség, „az idő ósága”, ahogy a köteteim - Rimay János versét idézve - jelzi. A tanulmányok olyan reneszánsz és barokk kori szerzőkkel és irodalmi törekvésekkel foglalkoznak, amelyek az elmúlt korokról szólnak ugyan, de a jelen számára is tanulságosak, lényeges értéket képviselnek, azaz - folytatva Rimayt - „magas fákot” növeltek: máig élőket. Az írások egyik része a reneszánsz kori magyar irodalom önállósulásának kérdésével, a magyar irodalmi nyelv felemelését célzó törekvésekkel, műfajelméleti problémákkal foglalkozik - Balassi Bálintnak és követőinek, elsősorban Rimay János életművének, valamint a magyarországi erazmisták írásainak vizsgálatával. A további fejezetek a vallás, a teológia, a felekezeti viták problémaköreihez, a 16-17. századi embereket erősen foglalkoztató világvégeképzetekhez, az apokaliptikus történelemszemlélethez vezetnek el. A könyv befejező része a 16. századi irodalomnak a mindennapi történelemhez közvetlenül kapcsolódó rétegeiről szól. A különféle megközelítések közös jellemzője az a felfogás, mely a 16-17. századi kultúrát olyan minőségnek tekinti, amely a történeti kíváncsiság számára nyílik meg igazán. A régi magyar irodalomban éppen az a megkapó, ahogyan beágyazódik a művelődés egyéb formái közé, egyszersmind fokozatosan kiemelkedik ezekből, és lassan önmagára talál.