B. Szabó János szerk.: Mohács (Nemzet és emlékezet, 2006)
I. Források
ezt is elhagyták az emberek. Ibrahim pasa megostromolta a várat, de semmire nem jutott vele. Egy Pilis3 nevű helyen mintegy 6000 paraszt erődítést csinált: a pasa odament, bevette, és mivel közben egy unokaöccse meghalt, még a pólyás gyermekeket is lemészároltatta. Szeptember 29-én a szultán, miután a Dunán átkelt Pestre, nagy sietséggel távozott, amivel a félelem jelét adta. Azért cselekedett így, mert Pozsonyban összegyűlt egy csapat német katona, az ausztriai főherceg Őfelségének emberei - ezek még most is ott vannak -, de nem a török elleni harc végett, hanem a királyné biztonsága érdekében. Bécsbe kísérik őt, hogy ott a testvéréhez csatlakozzanak, és megsegítsék Ausztriát. A török tehát távozásával nagy gyávaságot mutatott, s ha patrónusom nem veszített volna időt Székesfehérváron, ahol arra buzdította a népet, hogy emberelje meg magát, és ne hagyja el a várost, ahogy máshol tették, akkor odaért volna, mielőtt a török sereg vége elvonul. Akkor tényleg nagy szégyent hozott volna rájuk, mert amikor az általa Fehérvárra küldött 500 lovas a sereg látótávolságába került, az úgy megfutamodott, hogy a híd összetört alatta, s az innenső oldalon csak néhány sátor, számos teve, szekér és ló maradt. A lovasok leölték a lovakat, tevéket és öszvéreket, és a többit otthagyva a sereg után vetették magukat, amint épp átkelni próbált a Duna fölött. Ugyanazon a napon a szultán felkerekedett Pestről. Az egész várost felégette, még a rabokat is mind megölette. Szeged, a nagy település felé vette az irányt, amely a Duna meg egy másik folyó, a Tisza között fekszik. Az az igazság, nagyságos Zuan Antonio uram, hogy a megölt emberek és az elhajtott gyermekek száma a becslés szerint 400 ezerre tehető - ennek nagyobb része az, akiket megöltek -, de inkább több, mint kevesebb, s ez is csak a Dunán innen. A Dunán túl is ugyanezt teszi, és sietve Belgrád felé vonul, de ott sem áll meg, mivel úgy tesz, mint aki tart valamitől. Teljesen felégette Szegedet, ezt a nagy települést is. Ibrahim pasa elindult, hogy megküzdjön az erdélyi vajdával, aki a Tiszán túl tartózkodik seregével, de biztosan tudható, hogy a vajda éppúgy nem fog harcolni, ahogy akkor se harcolt, amikor a király segítségére kellett volna jönnie, vagy amikor a török átkelt a Dunán. Minden katonai számítás szerint meg lehetett volna verni, amikor átkelt a folyón, mert ez igen széles és sebes volt, és nehezen lehetett rajta hidat verni. Azért nem fog harcolni, mert félénk és katonai dolgokban járatlan. Hagyni fogja, hadd vonuljon csak Ibrahim pasa nyugodtan, pusztítsa csak végig az országot. Adjon neki az Úristen kegyesen bátorságot és segítséget, hogy megverhesse a törököt, nyújtson vigaszt és segítséget a keresztény népeknek, hogy elkerülhessék a Krisztus hitén lévők közti nagy vérontást. Ezeket a híreket lehet tudni a törökökről; de a továbbiakban más híreket is elmondok nagyságodnak, hogy mindenről pontosan értesüljön. Amikor a szultán elvonult, a parasztok mozgolódni kezdtek a nemesek ellen, mondván: „miattatok veszett el az ország”. Tűzzel-vassal akartak ellenük menni, elkezdték rongálni az utakat, és igen sok kárt tettek. A gróf úr látta, hogy ha a lángot hagyja elharapózni, annak hatalmas tűzvész lesz a vége, és gyengéd szigorral, az emberek lecsillapítása és az ország biztosítása iránti őszinte szándékkal közbelépett. A nemesek látták, milyen nagylelkű tetteket visz véghez a gróf úr az ő javukra és az egész ország visszaszerzésére, ezért néhány megyéből küldöttek gyűltek össze, és ugyanolyan módon teljhatalmú urukká tették - felemelték és elfogadták -, mint korábban a szlavóniaiak. Tág hatáskörrel és nagy hatalommal felruházott követeket küldött hozzá a többi Dunán inneni megye is - szám szerint tizenkettő -, s arra kérték, hogy őket is vegye védelmébe és oltalmába, ahogy Szlavóniában, Pozsegában, Baranyában, Somogybán és Zalában tette, vagyis a magyar királyság nagy részében. Az úr erre mindenfelé elküldte megbízottait, hogy hasonló módon állapodjanak meg a nevében a többi tartománnyal, azaz megyével. Végül a gróf úr vissza fog térni a felséges királynéhoz, akihez szlavóniai követként küldték a zágrábi püspökkel együtt, majd nyomban újra ezekbe a tartományokba jön, ahol közben minden hadát hagyja, hogy a nemeseket és a parasztokat továbbra is békére kényszerítsék. Én itt Somogyon, Ba-1 14 Források