B. Szabó János szerk.: Mohács (Nemzet és emlékezet, 2006)
I. Források
58. Radies Bosics/Radic Bosic (?—1528) már 1521-ben a dunai sajkások egyik kapitánya, a mohácsi csata után I. János király híve. - A szerkesztő jegyzete. 59. Homonnay Drugeth Ferenc (7—1533) Ung és Sáros vármegye ispánja (1522-1533; 1526-1533). - A szerkesztő jegyzete. 60. Krecsmár Lőrinc fehérvári prépost (1517-1543). - A szerkesztő jegyzete. 61. Majláth (Majlád) István, szunyogszeghi (1502-1550) királyi sáfár (1525-1526). Mohács után Erdélyben kap tisztségeket, I. János vajdája (1534-1541), ő az első, aki az önálló Erdélyt felkínálja a szultánnak, I. Szülejmán foglyaként hal meg. - A szerkesztő jegyzete. 62. Horváth Gáspár. - A szerkesztő jegyzete. 63. Brodarics itt Cuspinianus beszédére utal. - A szerkesztő jegyzete. 64. Hercegh Miklós királyi kamarás. - A szerkesztő jegyzete. 65. Jan Prilewski, és Jan Maczeyowski étekfogó. - A szerkesztő jegyzete. 66. Istvánffy János, kisasszonyfai (7-1526) királyi kamarás. - A szerkesztő jegyzete. 67. Tornallyai János (7-1526) gömöri alispán (1498-1520). - A szerkesztő jegyzete. 68. Forgách Miklós, ghymesi (7-1526) a „Kalandos” szövetség tagja. - A szerkesztő jegyzete. 69. Hardegg János/Hans von Hardegg, osztrák gróf, II. Lajos familiárisa. - A szerkesztő jegyzete. 70. Adam von Neuhaus. - A szerkesztő jegyzete. 71. Szügyi Orbonász András tekintélyes Nógrád megyei nemes, Szálkái érsek esztergomi várnagya. - A szerkesztő jegyzete. 72. Szülejmán szeptember 12-én vonult be Budára, 20-ig maradt ott. 73. A Pilismarót melletti táborban más jelentés szerint ötezer ember veszett el. Az egész katasztrófa áldozatainak számát ugyanez a jelentés szintén kétszázezerre becsüli. Sperfogel Konrád lőcsei városi tanácsos1 naplója, 1527 körül (Részlet) Az 1526. évben a törökök el akarták foglalni Magyarországot, Lajos király pedig igyekezett nekik ellenállani, s arra gondolt, hogy egész országát megadóztatja erre a célra. De az urak közül csak kevesen engedelmeskedtek neki, voltak, akik semmit sem adtak, hanem még tóle akartak kapni. A király tehát a szegényeket s a városokat nyomorította meg, s a városoktól annyi pénzt és javakat hajtott be s oly kíméletlenül, hogy nemcsak a világiaktól, de az egyháziaktól is el akarta venni vagyonuk felét, minden javaik és városaik után. O, milyen rosszul kormányoztak Magyarország áldott földjén azok, kik uralmon voltak! Ezeket a dolgokat aztán a király tanácsosai titkos tanácskozásaikban nagy titokban odáig vitték, hogy minden városhoz igen szigorú királyi parancsot küldtek, melyekben elrendelték, hogy az egyházaknak minden javaik felét ki kell szolgáltatniuk a török elleni zsoldosok félfogadására. Pápa, püspök, király megparancsolják fej- és jószágvesztés terhe alatt, hogy az egyházaknak semmiféle vagyont vagy pénzt nem szabad letagadniuk vagy elrejteniük, hanem mindent be kell mutatniuk a püspöknek s a király kiküldötteinek s mindennek felét át is kell adni. Mondják, hogy mindennek Kelemen pápa és az esztergomi érsek az értelmi szerzője. Hanem, ha a király nem írt volna rá az egyházakra olyan keményen, s nem parancsolt volna rájuk olyan szigorúan, akkor sem a pápa parancsára, sem a püspököknek nem adtak volna semmit. Szent Lőrinc napján, augusztus 10-én, Lőcsére érkeztek a király megbízottjai, hogy megvizsgálják az egyház vagyonát s átvegyék a felét, mégpedig az egri prépost és Both István,2 az egyik egyházi, a másik világi férfiú, és szigorúan felszólították a városi tanácsot, hogy büntetés és bírság terhe alatt tegyen eleget a pápa, a püspök és a király parancsának. Másnap, szombaton aztán a városi tanács Henckel Sebestyén plébánossal és a községgel megbeszélték, hogy mi történjék ebben a dologban. Bejöttek a királyi végrehajtók, kik a plébánián voltak megszállva, s azt kívánták, hogy a parancsot feltétlenül teljesíteni kell, de aztán visszaküldték őket szállásukra, míg számukra egy rövid választ készítenek. Közben azon fáradoztunk, vajon nem lehetne-e a végrehajtóktól valami kedvezést vagy engedményt kicsikarni, vajon nincsen-e megbízásuk arra, hogy velünk kiegyezzenek? Tehát a tanácsosok és a plébános úr igen buzgón megtárgyalták velük a Keresztény források 155