B. Szabó János szerk.: Mohács (Nemzet és emlékezet, 2006)
I. Források
nehezen járható mocsár volt, amely Papasz-irmagi4 néven ismeretes. Miután ezen nagy fáradsággal átkelt, egynapi pihenőt tartott, míg az egész hadsereg összegyűlt. Ezalatt, míg a magyar király a frenk, rúsz, leh5 és cseh bánokkal ivott, hírül vitték neki, hogy az iszlám padisahja, Szülejmán szultán, átjött a Dráva vizén, átjövetele után lerontotta a hidat, s a Papasz-irmagin is átkelt, és már csak egy állomása van közben. Ekkor ama bánok mindnyájan fölállván, ezt kérdezték a királytól: „Miként akarsz intézkedni? Milyen módon kell harcolnunk? Ki menjen előre, és ki maradjon hátra fedezetül?” A király így szólt: „Enyim a csatatér, Ma én forgolódom a harcban. Rohammal összetöröm a csapatok közepét, Hagyjátok a középpontot nekem a török khánnal. Vagy én adom oda fejem és életem, vagy én veszem el tőle. Mindnyáját porrá fogom őrölni, A föld színéről el fogom őket törölni. Mikor holnap Mohácsra érkezik, És itt sátrait felüti: E jó alkalommal megtámadjuk, Mikor tábort üt, megrohanjuk és harcolunk.” A gyaurok a király haszontalan tervének Mind rendkívül örvendezének. De emezen a részen Szülejmán szultán reggel megindult megszámlálhatatlan sereggel; előtte 12 000 puskás és 500 zarbuzán; s amint olyan közel érkezett, hogy szemmel látható volt a gyaurok sötétlő tömege: egy kém hírül hozta, hogy a gyaurok azonkívül, hogy ilyen nagy számmal vannak, még egy nagy árkot is ástak, melynek egyik vége egy hegyig, másik pedig a Dunáig nyúlik, s melyen lehetetlen áthatolni. Szülejmán szultán pedig ezt a hírt hallván, vezíreit összegyűjtötte, s ezt kérdezte: „Most mit kell tennünk?” A vezírek azt mondták: „O, a világ menedékhelyeként szereplő padisah, ki a muzulmánoknak reménye vagy! Mielőtt a hitetlenekre mennénk, megfontolásra és tervre van szükség, mert itt oly sok ezer gyaur van, annyi lovas, annyi ágyú és puska, s mivel még sáncárok is van: ezekre megfontolás és terv nélkül menni kész veszedelem volna. Nagyon helyénvaló a megfontolás; gondoljuk meg, a felséges isten bizonyára üdvösét végzett felőlünk.” Végre ebben állapodtak meg: itt tábort ütvén, ama sáncárkon tegyünk próbát, s igyekezzünk megütközni a hitetlenekkel. Mivel az ellenség egynapi távolságra volt, a hadseregnek parancs adatott, hogy szálljon táborba. Mikor tehát a sátorok felállításával foglalatoskodtak, s ki málháit rakta le, ki egyébbel volt elfoglalva, a király a lengyel és cseh bánokhoz így szólt: „A török tőlünk való félelmében száll táborba, kegyelmet akar kérni tőlünk.” Ezt mondván, elbizakodott, és seregét három csoportba osztotta. Az egyik csoportot a ruméliai hadtestre, a másikat az anatóliai hadtestre küldte, maga pedig annyi százezer, ördöggel cimboráló seregével, mint egy vashegy, zúdult egyenesen Szülejmán szultán középhadára. Eközben egy vitéz érkezett S így szólt: „O, hét földöv napja! A gyaur nép sietve rohamot intéz, Hogy megütközzék a sahhal, mikor éppen tábort üt. ” A nagy sah, Szülejmán khán, azonnal Kezébe vette buzogányát, Rendezte a jobbszámyat, mint Jurtán falát,6 Egyszersmind a balszámyat és centrumot. Oszmán források 227