B. Szabó János szerk.: Mohács (Nemzet és emlékezet, 2006)
III. Közéleti és népi emlékezet
mas halmazait jelenti. Ilyenkor tisztelettel gondolok középiskolai tanárukra, aki tárgyát a tankönyv ellenére vonzóvá tudta tenni. A történettudomány - mint minden tudomány korunkban - beltenyészetté vált. A saját törvényei szerint fejlődik, művelői egymás számára írnak. Ezt egyébként Barta Gábor is helyteleníti egy szép bekezdésében. De mikor születik meg a várt szintézis, hogy a témánál maradjunk, legalább a 16. század első felének Magyarországáról? S mintha nem lenne kellő kapcsolat a történelem tudománya és a történelem tanítása között. Mikor tükrözik a tankönyvek a történészek új eredményeit; vagy a kutatómunka szépségét, izgalmát, utalva meg nem oldott kérdésekre is, a kinyilatkoztatás ízű mondatok helyett? S mikor lesz a történelemtanítás az oktatásügy belügyéből a történész-szakma egyik központi kérdése? S mintha végletesen elszakadt volna a történettudomány a közönségtől. „Munkánk célja végső soron a jelenhez vezető út megértetése a közösséggel” - írja Barta Gábor. Ám amikor a közösség közönségként jelenik meg, az olvasó újra csak csodálkozik. Ez a Barta Gábornál teljesen homogén közönség még mindig Jókaitól és Gárdonyitól tanul történelmet, s Nemeskürtyt is azért olvassa, mert ő „a trónfosztott nemesi-hősi ideál helyébe egy hasonlóan misztifikált pszeudo-népi ideált állított”. Gyógyíthatatlanul romantikus tehát, de egyszersmind mazochista is: élvezettel engedi lebecsülni nemzeti önérzetét. Ostoba, hiszen minden jelző vagy utalás kritika nélkül nyomot hagy tudatában; de arra is kész, hogy „nagyobb fáradság nélkül” áttanulmányozzon például egy Izabella királynéról 1913-ban megjelent életrajzot azt a kardinális kérdést eldöntendő, hogy joggal jellemezte-e Nemeskürty „egy kalandfilm tömegverekedési jelenetére emlékeztető összecsapásaként Buda 1540-es ostromának egy epizódját. És így tovább és így tovább. Barta Gábor a modern történetírásról beszélve megállapítja, hogy „a nagyközönség errefelé érthetően nem tudja követni a történettudományt”, s ezt kettős okkal magyarázza: a romantikus szemlélet hatásával és az érthetőség, érdekesség igényével. A valóságos ok sokkal egyszerűbb. Ha az úgynevezett közönség átkos szellemi renyheségét legyőzve végigolvas néhány cikket vagy könyvet a magyar hűbériség és rendiség problémáiról, a telekkatonaság és parasztság szerepéről vagy a harmincadhivatal működéséről a 16. századi Magyarországon, még mindig csak részletkérdésekben tájékozódván, fogalma sem lesz egy néhány évtizedes korszak egészéről. Ha annyit olvasna, hogy legyen fogalma, akkor már szakmai szintű érdeklődésről beszélhetünk és nem közönségigényről. (Tekintsünk most el a szaklapok felkutatásának technikai nehézségeitől, hiszen ismeretes, hogy egy magyar mérnök, háziasszony, tisztviselő, diák vagy fiatal munkás korlátlan időt tölthet a Széchényi Könyvtárban, úgysem tud az idejével mit kezdeni.) A tájékoztatás a történeti tárgyú ismeretterjesztés feladata lenne. A feltételes mód szándékos, holott a közelmúltban több munka jelent meg, különböző sorozatok is indultak. Barta Gábor véleménye szerint „az igény és kínálat közeledése most végre megkezdődik”. Én nem vagyok ennyire optimista, attól tartok, hogy a könyvek túlnyomó többségét történelemtanárok és bölcsészhallgatók fogják olvasni. Mert a szerzők - korszakuk ismeretében - általában in médiás rés kezdenek tárgyalni egy-egy kérdést, utalva ismertnek feltételezett eseményekre. S mert - igen kevés kivétellel nem tudnak érdekesen, szépen írni. Majdnem mindegyik 1975-ben megjelent kötet legalább az egyik hibában szenved a kettő közül. Barta Gábor is elismeri, hogy a megelevenedő történeti ismeretterjesztésben szerepe volt a Nemeskürty-vitának. (Csak a vitának?) Abban is szerepe volt Nemeskürtynek, hogy az Akadémiai Kiadó Sorsdöntő történelmi napok sorozatának indító kötete, Szakály Ferenc A mohácsi csata című könyve napok alatt elfogyott. És éppen ez a kötet az, amelyik végre rést ütött a „szakma” és a közönség közé emelt vagy emelődött falon. Mert Szakály Ferenc, a sorozat címével ellentétben, összefüggéseiben mutatja be a Mohács-kérdést - gyönyörű stílussal -, s újabb szempontokat ad a to-576 1 Kö zéleti és népi emlékezet