Bangert, William V.: A jezsuiták története (2002)
3. Gyors növekedés és új vállalkozások 1580-1615
mélyen nyugtalanított Acosta beszámolója, utasította Aquavivát, hogy hívja össze az általános rendgyűlést. Aquaviva azonban felismerte a titkos törekvést, amely arra irányult, hogy megváltoztassák Szent Ignác alapvető elgondolását a Társaság általános rendfőnökének szerepéről és feladatáról. A terv szinte azonnal meghiúsult. A tartományfőnökök gyűlésén, amelyet az általános rendgyűlés küldötteinek megválasztása céljából hívtak össze, senkit sem választottak be a szakadárok csoportjából. Egy másik alkalommal, amikor ugyanez a csoport át akarta venni az általános rendgyűlés vezetését, egy Rómában élő spanyol jezsuita, a nagyszerű, de szigorú teológus, Aquaviva egyik bírálója, Francisco de Toledo szimpátiájára és segítségére építettek. Acosta, azzal a rejtett szándékkal, hogy a rendgyűlés vezetését Toledónak megszerezhessék, azt javasolta Fülöp királynak, kérje meg Kelemen pápát, hogy nevezze ki bíborosnak Toledót. A pápát ezután arra kérték, hogy Toledót nevezze ki a rendgyűlés elnökévé. Kelemen megadta Toledónak a bíborosi kalapot, Aquavivának azonban nagyszerű taktikával sikerült meggyőznie a pápát, hogy vesse el a tervet, amely szerint egy újonnan kinevezett bíboros elnökölné az általános rendgyűlést. A baljós körülmények közt megszervezett V Általános Rendgyűlést 1593- november 3-án nyitották meg. A pápa üzenete komor volt: jelentések érkeztek hozzá, miszerint lelohadt a Társaság kezdeti buzgósága, ezért arra kérte az összegyűlt atyákat, hogy orvosolják a bajt. Aquaviva személyes kérésére létrejött egy bizottság is, amely egy hónap alatt felülvizsgálta az általános rendfőnök munkáját. A beszámoló, azon kívül, hogy bizonyos hajlandóságot mutatott ki a saját elképzelésekhez való túlzott ragaszkodásra, és esetenként részrehajlást állapított meg, teljes mértékben Aquavivát igazolta. De Sessa gróf, Spanyolország római követe, folyamodványt nyújtott be, amelyben a Rendalkotmány módosítását kérte, a küldöttek azonban egyöntetűen leszavazták a diplomata indítványát. A rendgyűlés ezután azok ellen intézkedett, akik megtámadták a Rendalkotmányv. az 54. számú határozat értelmében „hamis fiáknak” bélyegezte, és kizárta a Társaságból őket. Egy másik rendeletben (52. sz.) a rendgyűlés megtiltotta mindazok felvételét a Társaságba, akik zsidó vagy mór elődöktől származnak. Az indoklás szerint a jezsuitáknak menteseknek kell lenniük minden olyan tulajdonságtól, amely sértő lehet; a mindennapi tapasztalat pedig azt mutatja, hogy az újonnan áttért keresztények leszármazottai kellemetlen érzéseket keltenek az emberekben, és ártalmasak a Társaság munkájára nézve; következésképpen sem zsidó, sem mór származású jeletkezők nem vehetők fel ezentúl a Társaságba. A limpieza de sangre (tiszta vérűség) ezáltal elengedhetetlenné vált ahhoz, hogy valaki jezsuita lehessen, ami tökéletesen ellentétben állt Szent Ignác gondolkodásával. Az évek során a következő rendgyűlés és XIII. Leó pápa szóbeli döntésének hatására fokozatosan mérséklődött ez a tiltás, míg végül a XXIX. Általános Rendgyűlés 1946-ban teljesen eltörölte.3 Gyors növekedés és új vállalkozások 1580—1615 3 Reites, J. W, S. J.: St. Ignatius of Loyola and the Jews. Studies in the Spirituality of Jesuits, XIII. 1981. September, 31-32., 46. p. • 92 •