Bart István: Világirodalom és könyvkiadás a Kádár-korszakban (2002)
Műfordító és műfordítás - A műfordító
pályáról. A műfordítás a kötelező tömegtermelés szorításában a korszak során mindinkább a pénzkereset szakszerű formája lett, a viszonylag kevés számú - a fontosabb nyelvek esetében is legfeljebb tíz-tizenkét - elismert fordító számára rendszeres kenyérkereset. A fordítás azonban ezzel nem szűnt meg egyszersmind hivatásnak is lenni. Csakhogy az immár szinte kizárólag hivatásos prózafordítókból álló műfordítói szakma immár kénytelen volt nélkülözni azt az informális rangot, amit az addig legalább részben ide tartozó önálló alkotók révén élvezett. A világirodalmi könyvkiadás konszolidációja azonban addigra már kialakította és megszilárdította a szakma belső hierarchiáját, ez pedig szinte szükségképp díjak alapításához vezetett. Mintegy a hiába várt műfordítói József Attila-díj helyett, a 70-es évek végén létrejött előbb a néhai orosz műfordítóról, Wessely Lászlóról elnevezett, rokonai által alapított díj, amit az Európa Kiadó holdudvarában alakult kuratórium ítél oda az ifjabb prózafordító generáció tagjainak, majd a Forintos-díj is, amit maga a szakosztály alapított a 80-as évek elején. A díjak megalapításával a magyar műfordítás kétségkívül irodalmias attribútumokra tett szert, melyek egy időre meg is szilárdították a státusát. A nagyobb szakmai megbecsülés iránti igény abban is megmutatkozott, hogy a 70-es évek közepétől a Műfordítói Szakosztály ritkás ülésein a tagságot - a miniszteri rendeletben szabályozott és egyre kevesebbet érő honoráriumok elégtelenségén kívül - a legfőképp a műfordítás-kritika, illetve ennek szinte teljes hiánya foglalkoztatta. „A műfordítás-kritika (ha volna) némiképp talán pótolhatná (részben meg is teremthetné) a hiányzó elméletet, szakmai útmutatást adhatna a fordított művek erdősűrűjében. De nincs, vagy alig van műfordítás-kritika. Folyóiratainkban, lapjainkban - a Nagyvilág kivételével, bár a szűkén mért terjedelem ott is határt szab a részletezésnek - egy-egy jelzőnél, legjobb esetben félmondatnál többre a legjobb (vagy legrosszabb) fordítás sem számíthat. De nincs helyük a szakmát érintő tanulmányoknak, fordítói műhelynaplóknak sem”236 - írja Rákos Sándor: A műfordítás ma című tanulmánykötet bevezetőjében. mit lefordít. Egyébként is, a műkedvelő mindig különc, reakciói kiszámíthatatlanok. A műkedvelők lépten-nyomon fennakadást okoznak a kiadói ügymenetben. Leginkább azzal, hogy nincs belőlük elég." Geher István: A műfordító természetrajza, helyzetelemzés. (Bart - Rákos 1981, 85) 236 Rákos Sándor: Előszó. (Bart - Rákos 1981, 6) 143