Bednanics Gábor - Bengi László - Kulcsár Szabó Ernő - Szegedy-Maszák Mihály (szerk.): Hang és szöveg. Költészettörténeti kérdések a lírai modernségben (Osiris könyvtár - Irodalomelmélet, 2003)
Bartal Mária: „és még mindig kérdezem: Hol vagy?” (Énkonstrukciók József Attila három szövegében)
1. A név [...] azzal is fenyeget, hogy odaláncolja, leigázza vagy elkötelezi a másikat, megköti a hívottat, válaszra hívja egyáltalán minden válasz vagy mérlegelés előtt, egyáltalán minden szabadság előtt. Odaidézett szenvedés, inkább előírt, mint megígért szövetség. Jacques Derrida: Esszé a névről' Tulajdonnév Ha e költői szövegek kapcsán felvetődő kérdéseket egyetlen csomópontba kellene sűríteni, minden bizonnyal a tulajdonnév poétikai használatában rejlő lehetőségekről kellene beszélnünk. Mivel a tulajdonnév önmagában nem bír jelentéssel, tiszta referenciaként működik,2 látszólag a nyelv célját valósítja meg, amennyiben egy konkrét individuumot minden ambivalencia nélkül nevez meg, különít el, és képes arra, hogy a távollévőt jelenlevővé tegye.3 E látszat eloszlatása: a névvel űzött játék izgalmas kifejezőjévé válhat jelentő és jelentett egyesülése kudarcának, a végső önazonosság metafizikai konstrukciója tarthatatlanságának. Derrida az aláírás működésmódját részletezve bizonyítja be a tulajdonnévről, hogy a többi nyelvi jelhez hasonlóan hiányt vagy távollétet feltételez, és egyáltalán nem egyértelmű a jelölthöz való viszonya. Hiszen igaz ugyan, hogy az aláírás mögött a jelenlét reprodukciójára irányuló intenciót sejthetünk, de amint a tulajdonnév írássá válik, a reprodukció illúziójával éppen a távollétet fogja demonstrálni. Amennyiben a tulajdonnév a szubjektumot úgy hosszabbítja meg, hogy jelenlétének illúzióját teremti meg, ez az illúzió az örök jelen illúziója is egyben, amely nemcsak feltételezi, de el is fedi az én, vagyis viselője elmúlását. A kiválasztott költemény esetében a József Attila nevet már a verseimet megelőzően olvastuk az összegyűjtött versek borítóján, majd a címlapon, s negyedszerre a vers első, kurzivált szavaként találkozunk vele. A borítón és a címlapon szereplő név aláírásként funkcionál, egy pragmatikai én jelölőjeként értjük, aki e két szóval azonosítja magát, birtokba veszi, sajátjaként tünteti fel a szöveget.4 A befogadók túlnyomó része számára ez a tulajdonnév vélhetően nem pusztán egyes költői szövegek alkotóját fogja 269