Bódy Zsombor - Ö. Kovács József szerk.: Bevezetés a társadalomtörténetbe. Hagyományok, irányzatok, módszerek (Osiris tankönyvek, 2006)
Historiográfia - A társadalomtörténet intézményesülése
A MAGYAR TÁRSADALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS TÖRTÉNETE A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG 21 1 ezeket az átvett szemléleti elemeket a társadalomra, ráadásul az „organizációkat” Tagányival ellentétben - lényegében jogi kategóriákkal azonosította. Ily módon a pozitivizmus, valamint a jogi-politikai társadalomtörténet összekapcsolódott, ami további ellentmondásokhoz vezetett. Az államot és a társadalmat szociológiai ismeretei alapján elválasztotta, ugyanakkor - a korszak uralkodó felfogása szerint, és ismét Tagányival ellentétben - az organizációk létrejöttében az állam meghatározó szerepét emelte ki. Emellett a társadalom leírásakor fontosnak tartotta a „kapcsolatviszonyok" feltárását, ezt azonban nem egyének, hanem kollektívumok („társadalmi osztályok”) között valósította meg. így az 1906-ban megjelenti magyar jobbágyság történetében e társadalmi csoport termelésének, rétegződésének és életmódjának vizsgálata háttérbe szorult, s ehelyett a paraszti terhek és szolgáltatások, a jogfosztottság mibenléte, későbbi terminológiával „a földesúri kizsákmányolás” került előtérbe. Nem puszta véletlen, hogy Acsády - megjelenésekor a szaksajtó által figyelmen kívül hagyott, s csak a közírás által üdvözölt - munkája utóéletében a történelmi materializmus (és az „osztályharc”) megtestesítőjévé vált, ami a két világháború között műve bírálatát, majd az 1940-es évek végétől a társadalom jogi-politikai alapfogalmait tovább sematizáló, „elnyomó és elnyomott osztályokra” redukáló vulgármarxista történetírás általi elismerését eredményezte. A jogi szemlélet meghaladásának egészen más módját képviselte Szekfű Gyula Serviensek és familiárisok című, 1912-ben megjelent munkája. Akiindulópont itt is a középkori forrásanyag, illetve egy jogi-társadalmi kategória s az ennek megfelelő német terminológia vizsgálata volt. Ez azonban az oklevelek és törvényszövegek szaktudományos-kritikai feldolgozása, valamint a Gustav Schmoller-féle porosz állam- és közigazgatás-történeti iskola szemléletének tudatos követése révén az államhatalom és hivatalrendszer kiépülésének, továbbá működésének rekonstruálásával egészült ki. A fiatal történetíró filológiai pontossággal mutatta be a „hivatalnoki” réteg kialakulását, a familiaritás magánjogi kapcsolatát és a hivatalviseléssel, valamint a társadalmi rétegek mobilitásával való összefüggéseit. Mindez pedig nemcsak a hazai közigazgatási rendszer nyugat-európaitól eltérő sajátosságainak feltárását, hanem a nagybirtok társadalomszervező szerepének vagy a nemesség differenciálódásának (nagybirtokosok s tőlük személyükben függők) bizonyítását tette lehetővé, ami az „egy és ugyanazon nemesség” elvének alapján álló, a nemességen belüli különbségeket elismerni csak kevéssé hajlandó köznemesi történelemszemlélet - például Timon Ákos vagy Illés József- éles és modern történeti eszközökkel történő kritikáját is jelentette. Szekfű, bár társadalomtörténeti következtetésekhez jutott el, ezeket az állami-politikai élettel szoros összefüggésben értelmezte. Nem volt véletlen, hogy a néhány évvel később megjelenőd magyar állam életrajzában a gazdaság- és társadalomtörténetet például az oklevéltannal együtt, „a legszélesebb értelemben felfogott történeti segédtudományok” sorában helyezte el. A háború előtti történetírás sajátos vonulatát jelentették a polgári radikális gondolkodóknak (a Huszadik Század című folyóirat köre) a magyar történeti fejlődés újraértelmezésére irányuló törekvései. E munkák közül mindenképpen megemlí