Boros Tamás - Filippov Gábor (szerk.): Magyarország 2030. Jövõkép a magyaroknak (Budapest, 2020)
IV. A MAGYAROK KÖZÖSSÉGE(I) - 3. Jövőjében élő nemzet
IV. A MAGYAROK KÖZÖSSÉGE(I) | 203 Ám ha õszinték akarunk lenni magunkhoz, be kell látnunk, hogy az idelátogató külföldiek nagy része nem a magyar táj szépsége miatt érkezik hozzánk – hanem épített környezetünk vagy szolgáltatásaink miatt. Nincs tengerünk strandokkal, de van Budapestünk múzeumokkal, bulinegyeddel és éttermekkel; nincsenek magas hegyeink sípályákkal, de vannak fürdõink, nemzetközi zenei fesztiváljaink és borászataink. Nem véletlen, hogy a kilenc magyar világörökség közül mindössze egy tekinthetõ tisztán természeti képzõdménynek: az Aggteleki-karszt, amely ráadásul részben Szlovákiában található. Vagyis Magyarország elsõsorban a magyarok teljesítménye miatt vonzó: turisztikai vonzerõnket fõleg 19–20. századi építészeinknek vállalkozóinknak köszönhetjük. Olyan örökség ez, amelyre a jövõben is építhetünk. Mindenki kultúrája Említettük már, hogy a magyarok az anyanyelv ismeretét tekintik a nemzethez tartozás fõ kritériumának: magyar az, aki magyarul beszél, magyarul gondolkodik és magyarul álmodik. A magyar egyedi és gyönyörû zenéjû nyelv, amelyre joggal lehetünk büszkék. Nem azért, mintha magasabb rendû lenne más nyelveknél – nehéz lenne elképzelni olyan versenyt, amelyben objektív kritériumok alapján el lehetne dönteni, hogy melyik nyelv a „legjobb”. Egyszerûen arról van szó, hogy ez a nyelv a miénk: ebben vagyunk otthon, ezen keresztül ismerjük meg és lakjuk be a világot, ennek árnyalatait, cinkos utalásait ismerjük a legjobban. Anyanyelvünket különösen bensõségessé teszi közismert elszigeteltsége, vagyis az, hogy rajtunk kívül egyetlen másik nép sem beszéli, és még legközelebbi nyelvrokonainktól is áthidalhatatlan nyelvi és kulturális szakadék választ el bennünket (vajon hány olyan ismerõsük van, aki tudna kérni egy pohár vizet manysiul?). Nyelvünk közösségképzõ funkcióját erõsíti az is, hogy legkésõbb a 19. század óta többé-kevésbé homogénnek tekinthetõ: vagyis hazánk egyes tájainak nyelvhasználata vagy szókincse között nincsenek olyan mértékû különbségek, mint más országok – például Németország vagy Franciaország – esetében. A nyelv mindig is különösen fontos szerepet játszott a magyarok történelmi sorsában. Nemzeti ébredésünk a nyelvben történik: Bessenyei György, Batsányi János és társaik abban látták a magyarok túlélésének kulcsát, hogy megújult anyanyelvükön mûvelhessék a tudományt és a mûvészetet. Ha olyan teljesítményeket keresünk, amelyek minden magyar lelkét okkal melengethetik meg, megint csak a nyelvbe vezet az utunk. Petõfi, Ady, József Attila, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky vagy Tandori; Jókai, Gárdonyi, Kosztolányi, Móricz, Füst Milán vagy Kertész Imre; Janikovszy Éva,