Bozóki András - Sükösd Miklós (szerk.): Anarchizmus (Modern ideológiák, 1991)

Utószó. Bozóki András - Sükösd Miklós: Az anarchizmus társadalomfilozófiája és mai öröksége

beszélni önellentmondás. Ha elfogadjuk az ember természetes jogainak (natural laws) kiindulópontját, akkor a gondolatmenet radikális konzekvenciája szerint egyetlen hatalom sem lehet legitim. A hatalom ugyanis még legszelídebb formájában is olyan helyzeteket teremt, amelyben egyeseknek pusztán azért kell engedelmeskedniük mások akaratának, mert mások akarata számukra parancsként jelenik meg. A morális autonómia megsértését a többség elve sem igazolhatja: az agresszió nem lesz attól kisebb, hogy tömegek követik el. Az elnyomást sem a többségi uralom, sem a többség nevében gyakorolt kisebbségi uralom nem szünteti meg; ebből a szempontból tehát a demokrácia is egyfajta „krácia” - uralom, elnyomás még akkor is, ha a többségnek tetszik. Az anarchisták szemében az anarchia társadalmi rendje spontán rend (spontaneous order). Szerintük ennek létrejöttéhez nincs szükség uralmi intézményekre, ellenkezőleg, az uralmi intézmények éppen a spontán rend kialakulását gátolják, s egyes érdekcsoportok akaratát képviselve egy hierarchikus, politikailag vezérelt társadalmat merevítenek meg.21 Az .anarchia tehát - szemben a köznapi felfogással - nem káosz, nem zűrzavar, hanem önszabályozó spontán rend*.Filozófiai értelemben tagadása mindannak, amellyel Hobbes a Leviathán című művében az abszolút hatalom szükségességét indokolta. Hobbes szerint a központi autoritás hiánya egy olyan természeti állapotba vezetné vissza a társadalmat, amelyben a „mindenki harca mindenki ellen” zűrzavara valósulna meg. Az anarchisták azonban úgy vélik, hogy épp az uraimon alapuló autoritás és különösen az állam léte okozza a társadalmi erőszakot, mert_az államnak nevezett intézmény - valójában emberek egy tetszőleges csoportja - önmagának vindikálja a legitim erőszak monopóliumának jogát, _s ez nem más, mint provokáció a társadalom ellen. Az anarchisták érettnek tartják az embereket arra, hogy az önkéntesség, az egyenlőség és a kooperáció elvei szerint saját belátásuk szerint döntsenek az életüket érintő kérdések­ben. Az anarchisták nem eleve intézményellenesek; csupán az uralmi intézményeket (mint az állam, az egyház, a patriarchális család stb.) utasítják el. Azt vallják, hogy intézmények sokaságára lehet szükség az anarchikus társadalomban, de ezek nem lehetnek hierarchi­kusak, centralizáltak, nem sérthetik sem az egyén szuverenitását, sem az önkéntes közös­ségek (communitas) rendszerére épülő társadalmi rendet. Proudhon szavaival - amely számunkra József Attila költői megfogalmazásában ismerős - 3,,szabadság szüli a rendet", nem pedig a rend teremti a szabadságot. Egy képzeletbeli „hatalomnélküliség - hatalom” skálán az anarchizmus a hatalomnélkü­liség végpontját képviseli: a hatalom diffúziójának maximumát. Kevesek vagy sokak hatal­mával szemben mindenki egyenlő hatalmát (a szuverén individualitást) hirdeti, amely azt jelenti, hogy ha mindenkinek egyenlő hatalma van, akkortársadalmi értelemben voltaképpen senkinek nincs. Az anarchizmus totális tagadása minden totalitarianizmusnak. A fennálló tagadása mögött az anarchizmus antropológiai optimizmusa húzódik meg: az emberi természet nem eredendően rossz - ahogy azt Hobbes feltételezte hartem-aíapve­­tően [&, s a feladat árTöafra béKés, egyensúlyi, társadalmi konszenzusra épülő berendezke­désnek a kiépítése, amely ennek a természetnek megfelel. Az .anarchisták szerint minden embprnek-külső kényszerektől mentesen, uralom-nélkül kellene élnie. merLakkor a közös érdek és a? egyén érdeke nem kerülne e~avmássai ellentmondásba. Ennek megvalósítására azonbanJorradalomra van szükség: a fennálló uralmi intézményrendszer totális lerombűlá­­sára. A forradalom nem lehet csupán politikai forradalom, amelynek célja az egyik uralmi intézményrendszer és hatalmi elit felváltása a másikkal, hanem társadalmi forradalom kell legyen, amely az állam szétzúzásával kezdődik, s egy új^ uralom nélküli korszak nyitányát 450

Next