Cseh Mária szerk.: A nemzeti könyvtár kisnyomtatványtára (Libri de libris, 2002)
Dobó Kocsis Zoltán: „Szomorodott szívvel tudtára adom...” A halotti értesítők arculatváltozása a 18-20. században
^tatomtól nwgtörl ttiwd ta&ßtytk* W? f+ l«0lf«icfWst Áráqc tabtfunk, fßftw í*ste>rünk 3 y Is J a Ä b f. *. junius íjé 0-én í’űjnűl; (él 2 érakor &tén*k 2Mk —i» évéfam iafcMéfr* sMn&rtlíí. *j£ßfiß$r Drtya \\o\^nm 4 h* IC'Vtí '& iL f*. 5 érckor '^StSSSi^^' ^ Vc««tl*Utfltíí nz a í»áíké! fG*?2í!-uífa 3. szám aléí» a n&ffj tan*téWn fa drök nyitm galomra Sombor, 1011, évi junius l$é 0-én. £«g?*n nyujjaSma cwnáíSÍ &m!ék* ákiolt! A század utolsó harmadában jelennek meg zömmel a kitöltendő biankó gyászjelentések, melyekhez a temetőben vagy a gyászszertartást szolgáltató cégnél lehet hozzájutni. A legkülönfélébb méretű, fajtájú, díszítettségű gyászjelentéseken csak az összekötő szöveg nyomtatott, az adatokat a hozzátartozók töltik ki kézzel vagy gépírással. A század végére a néhány lapos dokumentumok előállítása terén megszűnt a nyomdák privilégiuma, ugyanis a gyászjelentéseket elő lehet állítani számítógépen, akár otthon is, teret engedve ezzel az egyéni ízlés és forma szinte végtelen lehetőségének. A 20. század adatcsoportjai és annak egymásutánisága megegyezik az előző században leírtakkal, azzal a különbséggel, hogy a század vége felé egyre kevesebb olyan gyászjelentést találunk, ahol minden adat szerepel. Sajnos a rokoni kapcsolatok ismertetése tűnik el főleg, leggyakoribb az elején a „mély fájdalommal tudatjuk” forma, az utána következő néhány adat végére egyszerűen a „gyászoló család” aláírás következik, csökken tehát az információs érték. A megjelenési forma is már sokszor elveszti eredeti, klasszikus alakját, a gyászjelentés gyakran emlékeztet inkább egy egyszerű meghívóhoz, melyet ki kell nyitni, a külső oldalán csak egy kereszt szerepel, a belsejében pedig legtöbbször igen röviden és tömören csak a leglényegesebb adatokra szorítkozva olvasható a közlemény. Szerencsénkre azonban mindig fel lehet fedezni olyan törekvéseket, melyek megpróbálják visszaadni a gyászjelentéseknek a régi korok arculatát, mind tartalmi, mind formai vonatkozásban, egyedi, igényes, ízléses kiadványokat hozva létre. Díszesebb grafikai elemeket is inkább a század első felében találunk, ugyanazokkal a motívumokkal, melyek az előző századra is jellemzőek voltak. Két új elem jelenik meg, az egyik egy koszorú, a másik a kereszt helyén egy urnában égő láng motívuma. Ez utóbbit akkor tüntették fel, ha nem egyházi szertartás szerint zajlott le a temetés. A gyászkeret kapcsán néhol érdekes megoldásra bukkanunk, ugyanis előfordul, hogy a gyászkeret nem nyomtatott, hanem fekete, illetve sötétkék bársonnyal bevont, és alkalmilag lehet mintákkal is kidomborított. Ezzel az eljárással készülhetnek néha a gyászjelentés felső részén a grafikai ábrázolások is. A levéljelleg továbbra is megmarad, ám címzést egyre ritkábban lelünk a hátoldalon, a gyászjelentések már összehajtott állapotban borítékba kerülnek. Viszont a század első évtizedeiben létezett olyan nyomdai eljárás, hogy a gyászjelentés hátoldala egyik felső negyedébe egy feketével kihúzott, összeragasztott állapotú borítékmintát nyomtattak, és az ez alatti negyedben pedig egy levélcímzésnek megvonalazott rész volt látható. Ha ezt kitöltötték, és úgy hajtották négyrét a gyászjelentést, hogy ez a kétfajta vonalazás került kétoldalt kívül, akkor boríték nélkül is elküldhetővé vált. Bármely változás történt is a századok alatt, a fő funkció megmaradt: a halálozás tényadatokkal bíró levélszerű közlése. Akár korabeli, akár kései EGY DÍSZES 20. SZÁZADI GYÁSZJELENTÉS