Csernus Sándor: A középkori francia nyelvű történetírás és Magyarország (13-15. század) (Doktori mestermunkák, 1999)
Második rész - III. Magyarország a francia nyelvű történetírásban (13-15. század)
generációs” történetíróknál szereplő változatok, akik inkább a 15. század első felére koncentrálták tevékenységüket, mind deformált vagy deformált és költött neveket tartalmaznak, a következők: „le Blanc", illetve „Jannus, Blanc de Hongueríe” és „Blanc de Honguerie, nőmmé Janus” (d’Escouchy); „Onidianus” (d’Escouchy, Chastellain), „le chevalier blanc” (Chartier) „chevalier Blancq” (az előzőből eredeztetve, „pikárdiai” végződéssel), „Guillaume Blanc/Blancq" (Chartier, Du Clercq), illetve „Ovidianus” (Du Clercq).270 Némileg más a helyzet a 15. század „második” nagyobb francia és burgund történetíró generációjával (Commynes, Olivier de la Marche, Jean Molinet), akik valamilyen módon - ha bizonytalanul is - a „fehér lovag" elnevezést teszik magukévá, s Hunyadi Jánosról mindhárman Mátyással kapcsolatban beszélnek. Közülük a legtisztább értelemben Commynes használja ezt a megjelölést, s mint láttuk, egyszerűen csak „Chevalier Blanc”-ként említi. Míg az egyik burgundi történetírónk (Olivier de la Marche) „le blanc chevalier”-nak mondja (s nem „chevalier blanc”-nak, és kisbetűvel, tehát nem ragadványnévként használja), a másik (Jean Molinet) pedig-talán még nagyobb távolságtartással - a „Blanc, chevalier comme l’on disoit” változatot adja, s bizony ez a „Blanc”, „akit lovagnak mondanak”-megoldás nem a legpozitívabb megközelítést sugallja, és mítoszteremtésre aligha alkalmas... De egyben áttételesen mégiscsak jelzi, hogy létezik egy ilyen elképzelés is, hiszen ebben a megfogalmazásban nyilvánvaló a szembehelyezkedés egy legalábbis embrionális szinten már meglévő, „kezdődő” mítoszteremtő szándékkal. A „fehér lovagra” vonatkozó információk (vagy legalábbis ezt a rá vonatkozó legendát gerjeszteni képes adatok) származási helyének azonosítása több szempontból a segítségünkre lehet a „Hunyadi-mítosz” létrejöttének magyarázatában. Mint ismeretes, a kereszténység keleti részéből érkező hírek több lehetséges közvetítő közeg segítségével, de döntően két útvonalon érkezhettek a francia területekre: eszerint keletről nyugat felé volt egy északi (a Duna völgyét követő) és egy déli (Balkán-Lombardia—Róma—Rhone völgye, illetve a Mediterraneum keleti részéből érkező, Bizánc-Velence—Róma-Genova közbejöttével működő tengeri) információs vonal. Közülük a „déli” útirány immár évszázadok óta töltötte be feladatát, s kétségtelenül sokszínűbb, élénkebb és aktívabb volt: a Hunyadira vonatkozó részletesebb anyag is valószínűleg a Balkán (főleg Bizánc), illetve Itália felől érkezett a francia nyelven alkotó történetírók látókörébe, s minden valószínűség szerint a „fehér lovag”-mítosz egyes elemei (s a török elleni csaták leírásai, a Blanc vagy a Blancus) is a Balkánról eredeztethetők.271 233