Domokos Mátyás szerk.: A magyar esszé antológiája. II. Sorskérdések (Osiris klasszikusok, 2006)
József Attila: Szerkesztői üzenet
József Attila 108 Bajt csak az jelentene, ha ennek vagy annak a szerzőnek a nézete egyedura' lomra törhetne; ha egy másik szerző ugyanazon a fórumon azt a nézetet, ha arra szorul, nem igazíthatná ki, higgadtan és tárgyilagosan, sőt ha nem adhatna maga is iránykereső hangot, éppúgy fölkészülve a higgadt és tárgyilagos kiigazításra. * Ettől a tisztázástól én nyugalmat remélek. Biztonságot és erőt, egyetlen magyar irodalmunk olyan kiteljesedését, amely elhárítja, hogy a világot járó baljós felhők - ne hunyjuk be szemünket - megpróbált földünkön csak árnyékukat is megjárathassák. Ennek a szóértésnek van forgatható szótára. Másfél-két évtizede gyűlnek címszavak kötetekbe, hadd emeljek le a polcról csak egyet, a legutóbbit, melynek címe s mondanivalója: szocialista kultúra - közösségi ember. Fejezetei szinte állomásként idézik azt a türelmes erőfeszítést, amellyel szellemi életünk területein az okos józanság úgy biztosította a szocialista fölényt, hogy abban a fölényben az igazi érték legyen az erő. Sebeket gyógyított, nem hamar kúrálható, elmérgesedett sebeket, hovatovább az alkotó munka irigylésre méltó légkörében. Le kell győznöm hiúságomat, hogy látszatához se kerüljek a felfelé bókolásnak? De hiszen az ügyről van szó, annak szolgálatáról: arról a szemléletről, amely úgy jelöl irányt a nagy emberi célok felé, hogy annak követésében - minden magyar művész egyetérthet. Írók is, pedig akiknek ez a szolgálat volt a gondjuk, azoknak a legnehezebb dolguk azokkal volt, velünk. Kikkel keservesebben: a népiesekkel? az urbánusokkal? Idézzem föl csak a legelső keserves leckét, amit ez a szolgálat rájuk rótt, első találkozásunkat 1957 tavaszán. A népiesek két fő városdöntője - Németh László és szerénységem — lerázhatatlanul instanciázott a legfelsőbb helyen olyan írók mentesítése végett, akiket a köz- s egyben balhiedelem urbánusoknak osztott be, élükön Déryvel, Zelkkel. Hogy Déry ma hol tart az urbánusságban, azt megtudandó, sajnálom a pénzt egy távolsági telefonra, a Tamáshegyre; de hagyom sorsára Zelket is: az urbánusok bekerítő gyűrűjében is, immár ősz fürtökkel, megingathatatlanul vallja, hogy a világ közepe a Szatmár megyei Hiripi és Homoród nevű községek közt keresendő. Reménykeltésül végzem mosolyogva. 1974 József Attila SZERKESZTŐI ÜZENET Kedves Uram, a Szép Szó első számának első és második kiadása közt kelt megtisztelő szemrehányásaira van szerencsém a következőkben válaszolni: 1. Azt állítja, hogy célkitűzésünk a hitetlenség terjesztése. Téved, Ön a hitetlen. Ön hangsúlyozza, hogy katolikus. Tehát nem hisz a buddhizmusban, a mohamedánizmusban, a protestantizmusban, a pogány mitológiákban, nem