Engel Pál - Kristó Gyula - Kubinyi András: Magyarország története, 1301-1526 (Osiris tankönyvek, 1998)
A hunyadiak kora
A RENDI ERŐK GYŐZELME. HUNYADI JANOS KORA (1437-1457) 203 (ortodox) egyház uniójába. Róma számára ez nem jelentett kevesebbet, mint az 1054-ben végleg felbomlott keresztény egység helyreállítását saját vezetése alatt. Az unió megvalósítása azonban egyelőre megfeneklett a görög papság és a nép ellenállásán, és a megtörésükhöz fegyverrel kellett utat törni Bizáncba. A terv tehát összekapcsolódott a Balkán felszabadításának Nikápoly óta félretett tervével, és IV. Jenő pápa teljes erővel fogott hozzá a két vállalkozás együttes végrehajtásához. 1442 tavaszán Magyarországra érkezett Cesarini Julián bíboros, a római kúria akkori vezető politikusa, hogy békét teremtsen az egymással hadakozó pártok között, és az ország erejét a törökök elleni támadó háborúra mozgósítsa. Mire a küldetését teljesítette, már nyilvánvaló volt, hogy a készülő háborúban Hunyadié lesz a vezető szerep. Az első nagyszabású hadműveletre 1443-ban került sor. Cesarini fegyvernyugvást teremtett a „két László” párthívei között, és bár az V. Lászlónak hódoló országnagyok továbbra is távol maradtak a törökök elleni küzdelmektől, nem gördítettek elé akadályokat sem. Ulászló országrésze minden erejét a balkáni háborúra összpontosíthatta, és 1443 októberében nagy magyar hadsereg nyomult be oszmán területre Hunyadi és a király vezérlete alatt. A Szófiáig előrehatoló sereget a zord időjárás visszafordulásra kényszerítette, de végül győztesen érkezett haza 1444január végén Nándorfehérvárra. A három téli hónapon át tartó „hosszú hadjárat” nem annyira katonai, mint inkább erkölcsi sikert hozott. A magyarok nem semmisítették meg az ellenséget, és nem foglaltak vissza egy talpalatnyi földet sem, de három nagyobb és több kisebb ütközetben ők maradtak felül, és veretlenül tértek haza. A hadjárat jelentősége főként lélektani hatásában volt mérhető: a szultánt aggodalommal töltötte el, ellenfeleit viszont további vállalkozásra sarkallta, és megingathatatlanná tette a Hunyadi vezéri képességeibe vetett hitüket. A „hosszú hadjárat” diadalainak hatására a pápa vezetésével nemzetközi koalíció alakult, amely immár a Balkán-félsziget egészének meghódítását tűzte ki célul. A koalíció tagjai közül a Velencei Köztársaság és Jó Fülöp, Burgundia hercege hajóhadat küldtek a Dardanellákba és a Boszporuszba, hogy elvágják a közlekedést az Oszmán Birodalom európai és ázsiai tartományai között. A tervek szerint az Európában rekedt török haderőt a Hunyadi vezette magyar hadseregnek kellett a tengerbe szorítania. 1444 tavaszán megindultak a hadi készülődések, és július végén, amikor a flották már kifutottak, Ulászló is mozgósította haderejét. Az invázió sikerrel kecsegtetett: nemcsak magyar csapatok vonultak fel, hanem érkeztek lengyelek és a pápa pénzén toborzott külföldi zsoldosok is, csatlakozott a sereghez a havasalföldi vajda, és biztosítva volt a bosnyák király és a Kasztrióta György vezette albán felkelők támogatása. A nagy vállalkozást váratlan fordulat sodorta katasztrófába. II. Murád szultán annyira megrettent a keresztény koalíciótól, hogy óriási áldozatok árán is békét akart kötni. Apósát, a Magyarországon élő Brankovics Györgyöt kérte fel közvetítőnek, és felajánlotta neki Szerbia visszaadását, ha sikerül az ellenség sorait megbontania, és a háborút elodáznia. A szerb fejedelemnek kapóra jött az ajánlat, és Hunyadi személyében meg is találta a koalíció sebezhető pontját. A török-magyar békekötés jutalmául felkínálta neki a szerb despoták hatalmas magyarországi uradalmait. Ilyen előzmények után került sor az európai történelem egyik legkétesebb diplomáciai lépésére, a „szegedi” békére, amellyel kudarcba fulladt a keresztes háború ügye, s amelyet azóta évszázadokon keresztül találgatások és vádaskodások özöne követett. Tényleg békét kötött-e