Enyedi Zsolt - Gombár Csaba - Kende Péter - Romsics Ignác - Szilágyi Akos - Vásárhelyi Mária: Két Magyarország? (2005)
Romsics Ignác: Magyarország(ok) a két világháború között
kai.”80 A két táboron belül ugyanakkor maga is megkülönböztetett irányzatokat, illetve csoportokat. A „hagyományőrzők” közé sorolta például Jankovics Marcellt, Komáromi Jánost, Nyíró Józsefet, Szabolcska Mihályt, Zempléni Árpádot és Tömörkény Istvánt. A modernek - „impresszionisták, szimbolisták és stílromantikusok” — közé a Nyugat első és második generációjának többségét és az ún. polgári írókat (Áprily Lajos, Benedek Marcell, Dsida Jenő, Dutka Ákos, Gellért Oszkár, Harsányi Zsolt, Hatvány Lajos, Heltai Jenő, Ignotus Hugó, Juhász Gyula, Krúdy Gyula, Laczkó Géza, Márai Sándor, Szabó Lőrinc, Szép Ernő, Zilahy Lajos, Zsolt Béla stb.), valamint Balázs Bélát, Bánffy Miklóst, Németh Lászlót és Sárközi Györgyöt. A „naturalisták, szocialisták, expresszionisták” csoportját többek között Csizmadia Sándor, Erdélyi József, Gábor Andor, Illyés Gyula, József Attila, Kassák Lajos, Kodolányi János, Nagy Lajos, Révész Béla, Szabó Dezső és Tamási Áron, vagyis — mai terminológiát használva — az ún. munkásírók és a népi írók egy része reprezentálta. A „katolikus irányhoz” sorolt sok-sok szerző közé került Bállá Borisz, Harsányi Lajos, Mécs László és Sík Sándor. Az ún. „zsidó irány” képviselői, akik közé a kifejezetten zsidó témákkal foglalkozó és zsidóságukat hangoztató szerzők kerültek, jóval kevesebben voltak. Pintér mindössze öt nevet említett, köztük Patai Józsefet, Papp Károlyt és Szabolcsi Lajost. A hatodik csoportba - merőben gender alapon - az „írónők” kerültek; köztük Tormay Cecil és Erdős Renée. A korszak hat legjelentősebbnek tartott alkotóját - Herczeg Ferencet, Gárdonyi Gézát, Ady Endrét, Babits Mihályt, Kosztolányi Dezsőt és Móricz Zsigmondot — Pintér kiemelten, egy-egy külön fejezetben tárgyalta. Egyértelműen jelezte azonban, hogy Herczeg és Gárdonyi a „hagyományőrző” és nemzeti érzelmű konzervatívok, Ady, Babits, Kosztolányi és Móricz viszont egy „dekadens lelkiségű kor” „ideges érzékenységű nagyvárosi” „hangszórói” közé tartoztak.81 80 Pintér Jenő Magyar Irodalomtörténete. Tudományos rendszerezés. VIII. kötet. A magyar irodalom a XX. század első harmadában. I. rész. Budapest, 1941, Franklin Társulat, 154. o. 81 Uo. II. rész. 361-1255. o. 92