Erős Ferenc: Az identitás labirintusai. Narratív konstrukciók és identitás-stratégiák (Janus/Osiris Könyvtár, 2001)
Bevezetés
beteg, akár egészséges a szó klinikai értelmében) folyamatosan átélt. A medikális modell hatása annál inkább érvényesült, minél kevésbé válhat nyilvános diskurzus tárgyává mindaz, amit emberek identitásuk vállalása - vagy éppen nem vállalása - következtében elszenvedni kényszerültek. A medikális modellben történetük kortörténetként, nem pedig kortörténetként, tanúságtételük pedig szimptómaként reprezentálódott. Az identitásproblémák szimptomatizálódása természetesen nem korlátozódott a zsidó identitásra; ez általános következménye volt annak az identitáspolitikának, amely az antidemokratikus rendszerekre s különösképpen a totális diktatúrákra jellemző. Az ilyen rendszerek mindennapjaiban sajátos kettősség, a nyilvános és a privát identitások közötti szakadék uralkodik. A többé-kevésbé illegitimnek nyilvánított identitáskategóriákkal (a nemi, családi, etnikai, vallási és egyéb partikuláris csoport-azonosulásokkal) a totális rendszerek megpróbálnak leszámolni, mégpedig oly módon, hogy óriási nyomást fejtenek ki - intézményesen és ideológiailag egyaránt - a magánéletre (magára az egyénre, a családra, az állampolgárok spontán csoportjaira, az államideológiával szemben álló közösségekre stb.). Ennek következtében a privát identitások nagyarányú eróziója mehet végbe. Ennek az eróziónak többféle módja is lehetséges. 1. Az első és legfontosabb az üldözött, illegitimmé nyilvánított vagy nemkívánatos identitás-elemek elfojtása, a tudatból való kiszorítása. Ezek az elemek azután csak szimbolikus reprezentációkban, álmokban és fantáziákban, szimptómákban jelennek meg. 2. A privát identitás-elemek kiszorításának másik módja azok negatív identitás-töredékekké alakítása (Erikson 1991). Ez azt jelenti, hogy valamely korábban meglévő identitásképlet széttöredezik, bizonyos részei azonban fennmaradnak, és a személyiség „rossz” oldalát képviselik, azt, amit még le kell küzdeni (például a „kispolgári csökevényeket”). Az állandó önkritikának és az „agymosásnak” is az a célja, hogy a korábbi identitás-elemeket negatív identitás-töredékekké alakítsa, és a személyiséget arra kényszerítse, hogy folyamatosan megküzdjön ezekkel a töredékekkel. 3. A harmadik fő mechanizmus a privát identitások marginalizálódása. Ez azt jelenti, hogy bizonyos identitás-elemek a tudat peremére szorulnak, látszólag lényegtelenné válnak, de nem feltétlenül kerülnek elfojtás alá. A marginalizálódott identitás-elemek kifejeződési 15