Erős Ferenc: Az identitás labirintusai. Narratív konstrukciók és identitás-stratégiák (Janus/Osiris Könyvtár, 2001)
I. rész: test, hatalom, identitás
ga; a test nélkül nem beszélhetünk humán identitásról. Az emberi test az egyéni élet folyamatosságának hordozója, egyszersmind azonban hasonlóságok és különbségek jelölője is, ily módon pedig olyan felszín, amely az identitás-folyamatokat is képes megjeleníteni, illetve ezekben a folyamatokban - a hasonlóság és különbözőség játékával - részt venni. A korai életszakaszokban kialakuló identitás-formák (például a társadalmi nem, az éntudat elemi formái, a családi kötődések stb.) határozott, pregnáns jegyeket hagynak magán a testen is; a korai életszakaszban a test maga is a társadalmi hatások fontos közvetítője. A külső és belső dialektikája azonban az egyéni szocializáció során egyre szélesebb területekre terjed ki, a csoport-identitásoktól egészen az intézményes és kollektív identitásokig, amelyeknek működése mindig feltételezi azt, hogy a csoportok, intézmények és kollektívumok tagjai folyamatosan definiálják saját magukat, miközben ők maguk is folytonos külső meghatározások tárgyai. Ily módon tehát az identitás az emberi egyén élete során folytonosan konstruálódik — és éppen ennek a konstruálódásnak az élettörténeti emlékezetben összeálló önreflexív képe az, amit szubjektumnak nevezhetünk. A következőkben az identitás konstrukcióját egy sajátos összefüggésben, a test és az identitás összefüggésében vizsgáljuk. Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy milyen szerepet játszik a test mint fizikai és biológiai entitás a személy azonosságtudatában, akkor a válasz első megközelítésben nagyon egyszerűnek látszik. Evidenciaként kezelhetjük, hogy az élő emberi organizmus és annak humán specifikumai szükségszerű alapját képezik az emberi identitásnak. Testünk elválaszthatatlanul hozzánk tartozik; önmagunkkal való azonosságunkba szükségképpen beleértendő az, hogy születésünktől halálunkig ugyanazon testnek vagyunk lakói (bár a test változik, növekszik és hanyatlik: József Attila szavaival „Szaporodik fogamban / az idegen anyag, / mint szívemben a halál"). Test-identitásunk primer módon összeköt bennünket a többi emberrel. Az emberi test sematikus ábrájára már a néhány hónapos csecsemő is specifikus módon reagál, sőt képes arra is, hogy megkülönböztesse a saját nemét ábrázoló figurát a másik nem figurájától (Brown 1995). Az emberi test közös, illetve — minden természetes vagy szerzett különbség, egyéni és csoportos eltérés ellenére - jól felismerhetően hasonló tulajdonságai alapján jön létre az, amit humán identitásnak nevezhetünk. Ennek lényege az az antropológiai meggyőződés, hogy mindannyian egyetlen fajnak a tag24